Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Söptei István: Az ifjúsági akcióegység megalakulása Vas megyében (1946. március–1948. március)

szombathelyi KALOT a ferences kultúrházban rendszeresen tartott színieJLoadá­sokat. A katolikus egyház 1946 tavaszán ifjúsági zarándoklatokat szervezett. Má­jus 5-én például a vasvári, a körmendi, a szentgotthárdi járásból és az őrségből hívta az ifjúságot a vasvári búcsújáró helyre. S hogy ezen szervezett akcióknak milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak, azt misem bizonyítja jobban, mint az, hogy e zarándokktokon általában a megyéspüspök is részt vett. „A 'klerikális reakció a KALOT-on keresztül operál és sorra tartják a KALOT nagygyűlése­ket. Vasváron 1000 ember jelent meg a gyűlésen" — olvashatjuk egy megyei je­lentésiben. 16 A klérus aktivizálódásának következménye volt, hogy a megye nagyon sok községében működött KALOT vagy KALÁSZ szervezet. Számuk 1946 tavaszán töb'b mint százra tehető, s a taglétszám elérte a háromezret.^ A katolikus ifjú­sági egyesületek szerveződését egyes helyeken a helyi vezetők már említett ma­gatartása is segítette. Vépen például a volt ieventevagyon nagy részét a KALOT sportegyesülete kapta. 18 Az iskolákban a tanulóifjúságot továbbra is a kongregációk és a cserkészet tömörítette. A premontrei gimnáziumiban a Mária-kongregációnak 75 tagja volt, akik négy szakosztályban: világnézeti, eucharisztikus, sajtó és missziós, tevé­kenykedtek. A cserkészcsapat tagjai, mivel a csapat igazolása még az 1946/47-es tanévben sem történt meg, a cMákkaptárban tevékenykedtek. 19 A pártifjúsági szervezetek közül a FISZ volt az Vas megyében, amely szö­vetkezett a vallási ifjúsági egyesületekkel a demokrácia erői ellen, s ezzel ifjú­sági vonalon a rr\egyei reakció aktív támogatója lett. A katolikus egyházzal, a klerikális reakcióval való összefonódásukat 1946 márciusában nyíltan is meghirdették. A Független Kisgazda Párt megyei lapjá­nak első száma (Nyugati Kis Újság, 1946. március 10.) külön ifjúsági rovatot in­dított, ahol vázolták álláspontjukat : „Hosszú lenne most kifejteni világnézetün­ket. Elég annyit megállapítani, hogy demokratikus, individualista, keresztény és magyar világnézetet vallunk. Ebből tea^mészetszerűleg következik az emberi sza­badságjogoknak és à magántulajdonnak a megalkuvás nélküli védelme és a ke­resztény erkölcsi törvényeknek megtartása... Szerintünk a legtisztább demok­rácia csakis a krisztusi törvényeken alapulhat." Az ifjúsági rovat a Nyugati Kis Újságban egy-két hónap után elsorvadt, s csak rövid ihíirek, tudósítások szólnak a FISZ tevékenységéről. Érdekes módon, míg a FÍSZ-szervezetek számáról és a taglétszámról nem értesülünk, addig a ka­tolikus ifjúsági egyesületek tevékenysége bő teret kapott a lapban. A MIOT-^róL annak tevékenységéről viszont szinte nem is értesülünk. A megjelent .rövid hírek azonban így is képet adnak a FISZ tevékenységé­nek irányáról, az aktivizálódásróL A szombathelyi FISZ 1946. március 15-én Pe­tőfi estet rendezett, a sárváiriak élénk kultúrtevékenységet folytattak. 1946 jú­niusában járási ifjúsági napokat szerveztek, nagy gondot fordítottak új szerve­zetek alakítására. A szentgotthárdi járási titkárság már áprilisban szervező kör­utat indított, amelynek eredményeként Máráaújfaluban^ Rábakethelyen, Rába­tótfaluban, Zsidán, Vashegyálján alakult új szervezet. 20 Reakciós politikai irányvonaluk bizonyítéka volt, hogy a szombathelyi FISZ a Mindszenty ellenes tüntetéskor táviratilag fejezte ki együttérzését a herceg­prímássál. A katoHcizmussal való összefonódásukat bizonyítja az 1946 júniusá­ban a Ferences kultúrházban indított világnézeti eloadássorozot is. 21 A FISZ minden lehetőt elkövetett a MADISZ lejáratására, befeketítésére. 343

Next

/
Oldalképek
Tartalom