Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)
Természettudomány - Horváth Ernő: A környei népvándorláskori temető növénymaradványai
mányban sdk az edény, a tágüregű rosttraoheida és farost, melyek a kései pasztában is azonos méretűek. Innen a fa laza és könnyű szerkezete. Az edények szögletesek, gyakran (hosszú sorokba, vagy kisebb-nagyobb csoportokba rendeződnek. Perforációjuk egyszerű, falukon csavaros vastagodás és vermes gödörkék találhatóak. Bélsugarai 1—3, olykor 4 sejtsor szélesek és hosszú megnyúlt sejtekből állnak. Mindezek a tulajdonságok a kislevelű hársra, a Tüia cordata MILL.-tre jellemzőek. Kardunk fülbélése tehát ennek a növénynek a fájából készült, melynek felületén ezüst és rézoxid nyomok maradtak fenn. c) a harmadik minta egy erősen mállabt, töredékes famaradvány, felületén ezüst, vagy bronztól származó oxidációs nyomokkal. A fa likacsgyűrűs, a tágüregű edények az évgyűrűhatáron 2—4 sorban helyezkednek el 1 . A kései pasztában ritkán kisebb méretű, magános, vagy ákerlikacs is található. Az edényeket általában egysoros parenchyma réteg veszi körül. Az alapállomány nagyrészt farost, részben faparenchyma és paratracheális parenchyma. Az edények rövidek, szélesek és felületüket vermes gödörkék fedik, melyek egymással érintkezve sem összenyomottak. A bélsugaraik 1—3 sejt szélesek és orsó alakúak. A megállapított bélyegek a magas-, vagy hegyi kőrisre jellemzőek. Famaradványunk tehát a Fraxinus excelsior L. fájából származik, mely esetleg az a) alatt leírt kardhüvely fájának további maradeka lehet. d) A sír negyedik lelete egy pajzsdudor töredéke, mely vasból készült (Salamon—Erdélyi, 1971. Taf. 16. 10.), s melynek felületén fának és lágyszárú növénynek a töredékei maradtak fenn. (L. a 2—3. fotót és a 3. ábrát). A pajzs teste fából készült, melyre a vasból formált pajzsdudor nagyfejű szegecsekkel lett felerősítve. Egy ilyen szegecs környékén maradtak fenn a fatest foszlányai, vasoxiddal erősen átitatódva. A famaradvány szöveti szerkezete csak nagyon kis felületen volt vizsgálható. A keresztmetszet szórtlikacsú képet mutat. Az edények ikerlikacsokat és likacssugarakat alkotnak, perforációjuk létrás, sugárirányú falukon sűrűn, apró vermes gödörkék helyezkednek el. A bélsugarak 1—3 sejt szélesek és 5—20 sejt magasak. E bélyegek a közönséges nyírre, a Betula pendula ROTH-rsL utalnak. Növényünk fája egyenletes szövetű, szívós, nehezen hasadó, lágy és aránylag könnyű súlyú, tehát egy pajzs céljára kiválóan megfelelhetett. A farész és a fém pajzsdudor érintkezésénél alátétként, vagy talán kultikus céloktól vezetve, egyszikű növény szár és levél részeit helyezték el. Ezek meghatározása — különösen ilyen kövesedéit, törékeny állapotban — még a fáknál is nehezebb feladatnak bizonyult. A növényi részletek tüzetes vizsgálata és sokirányú összehasonlítása alapján végülis sikerült eredményre jutnunk. Ennek alapján az egyszikű növényi maradványok a kunkorgó árvalányhaj, a Stipa capülata L. részletei, melynek vékony szár és levél töredékeit, illetve egy helyen ibugája részletét sikerült felismernünk. A Stipa capillata L. egyébként a környék sziklafüves és pusztafüves lejtőin még napjainkban is előfordul és a leletek készítésének idejében is élt. Ebből viszont arra következtethetünk, hogy a pajzs helyi készítmény lehet, melyhez a közelben fellelhető árvalányihajat is felhasználták. 200. sz. sír: Egy 30—35 éves férfi sírja, melyből egy kisebb méretű kard markolat részét kaptuk vizsgálatra, melyen foszlányokban famaradványok voltak 18
