Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)
Régészet - Károlyi Mária: Későbronzkori településnyomok Hegyfalu határában (A Halomsíros kultúra újabb leletei Vas megyében)
nyésztő-földművelő életmód uralkodóvá válása határozta meg, a gyakori helyváltoztatásra utaló, rövid életű telepekkel 36 . A hegyfalui paticsfalu ház kétségtelen nyoma olyan új és a korábbiaktól eltérő adalék a késő bronzkor települési viszonyainak ismeretéhez, mely színesebbé teheti az eddig e területen oly szegényesnek mutatkozó képet. II. A Dunántúl bizonyos területeit — például Bakony vidéke — érintő topográfiai megfigyelések szerint a halomsíros kultúra népe olyan vidékeiket is megszállt, amelyek korábban hosszú időn át lakatlanok voltak 37 . Vas megye egyes területein, amelyeken rendszeres topográfiai gyűjtőmunka folyt, hasonló megfigyeléseket tehettünk. A Rába folyó jobb partján húzódó Kemenesihát és Kemenesalja az őskor folyamán viszonylag ritka megtelepültség nyomait mutatja. Ennek oka elsősorban a vidék természeti adottságaiban keresendő, hiszen a nagy terüleiteket borító vastag kavicstakaró, melyet csupán vékony, sovány erdei talajréteg fed, a földművelő életmódra alig kínált valaha is lehetőséget. Ezért tűnt fel számunkra, hogy e ritkán lakott terület a késő bronzkor folyamán jelentősen benépesedik, illetve jelentősen megnő e korból származó régészeti lelőhelyek száma 38 . E településtörténeti változások olkát a szakirodalom a gazdálkodás és életmód megváltozásában, az állattartó gazdálkodás uralkodóvá válásában látja. A Veszprém megyei topagráfiai megfigyelésektől kissé eltérően az általunk vizsgált, korábban lakatlan vidékeken a későbronzkori megtelepedés nyomai nemcsak a késői : BD — HA periódusban mutatkoznak, hanem megtaláljuk a halomsíros kultúra korábbi szakaszában is. Több olyan kisebb — nem ásatásból származó — lel et együttest és szórványleletet gyűjtöttünk össze a megye területén, melyek felölelik a halomsíros kultúra időszakának idejét a korábbi leletektől az urnamezős kultúrát megelőző késői időszakig, s bár csak kevés anyag alapján, de lehetővé teszik néhány edénytípus rekonstruálását és bemutatását egy kevéssé ismert őskori idószalkból olyan területen, mellyel átfogóan, összegzőén még nem foglalkozott a régészeti kutatás. 1971 tavaszán Gyöngyösfalu község Pöse nevű faluirészétől kb. 500 m-re ÉNy-ra vizesárkot ástak kelet-nyugati irányban. A földmunkák már 50 cm mélységből a feketés elszíneződésű földiből paticstörmeléket és sok kerámiatöredéket hoztak felszínre. A leletbejelentés nyomán szemlét végző régész, Medgyes Magda begyűjtötte az előkerült leleteiket, de leletmentő ásatásra nem került sor. A lelőkörülmények leírásából úgy tűnik, hogy telepmaradványokat bolygattak meg, ez a későbronzkori telep a Gyöngyös patak lapályán feküdt a patak és az azt kísérő domb vonulat közötti egykor vízjárta területen. Viszonylag nagyobb mennyiségű töredékanyagból kiemeltünk néhány jellegzetesebb darabot, melyek bizonyítják telepünknek a későbronzkori halomsíros kultúrához kapcsolódó keltezését. A telepen nagyobb számban jelennek meg a magas meredek falú, többnyire alig hasasadó füles vagy fületlen fazekak, melyeket peremük illetve nyakuk alatt benyomkodott plasztikus lécdísz vesz körül (6. ábra 1, 2, 3). Az urnákat két oldaltöredék mutatja be, a matt sötétszürke, éles nyakvágású durva felületű darabok elég jellemzőek, hogy megjelenítsék az ismert gömbhasú, hengeres nyakú urnaformát, melyet képviselnek (6. ábra 4—5). Több változatban találjuk meg a kihajló nyakú tál, illetve nagyobb csésze formát is. A tiszafüredi korai halomsíros temetőben mindegyik tálformánknaik megtaláljuk korai rokonpéldányait, így a vállon élesen elvágott, tölcséresen kihajló nyakú tálnak 39 (7. ábra 1.); az erősebben kihajló peremű, peremből felhúzott szalagfület viselő tál143
