Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)

Régészet - Károlyi Mária: Későbronzkori településnyomok Hegyfalu határában (A Halomsíros kultúra újabb leletei Vas megyében)

SAVARIA 13—14. KÖTET A VAS MEGYEI MUZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1979—1980 KÉSŐBRONZKORI TELEPÜLÉSNYOMOK HEGYFALU HATÁRÁBAN (A HALOMS1ROS KULTÚRA ÚJABB LELETEI VAS MEGYÉBEN) KAROLYI MARIA I. Í972 őszén a szombathelyi Sa varia Múzeumba néhány bronzkori kerámiatöredéket hoztak be, a leletekre felfigyelő fiatal agronómus lelőhelynek Hegyfalu község (határát jelölte meg. Leírása nyomán Medgyes Magda muzeológus kereste meg a helyet és újabb jelentős mennyiségű cserepet szállított be a múzeumba. Ezután került sor a szerző kisebb leletmentő ásatására, mely a későbbiekben ismertetendő leletanyagot eredményezte. Hegyfalu község északkeleti szélénél készült el a közelmúltban az új tehenészet épülete. A tehenészet és a 84-es sopron—balatoni műút áthaladó szakasza közé eső terjedelmes földdarabon fekszik lelőhelyünk, ahol vízmentesítésihez gépi földmunkát végeztek és a talaj felső, mintegy 1,0—1,2 m vastag rétegét eltávolították. A felső talajréteg félretolásával láthatóvá vált a finom tiszta, sárga homokos altalaj, amely jelzi, hogy itt a Repce patak hordta homokhátságon járunk. Ez a magaslat észak felé, néhány méterrel a lelőhelyünktől már a Repce vizenyős lapályára ereszkedik. (1. ábra) A földgépektől feldúlt mintegy 50x100 m-es területen néhány kisebb elszíneződött talajfoltból összegyűjtöttük a még ott található ikerámiatöredékeket ; egy kisebb folt ezek közül csontvázas sír maradványa volt, amelyben azonban jellegzetes kerámiatöredéket már nem találtunk. A sírfolttól DK-re kto. 8—10 m-re követtük a legnagyobb, egyenesen hosszan húzódó talaj elszíneződést — mely bőven tartalmazott égett agyagos omladékot is —, így sikerült kibontanunk egy építmény utolsó, még éppen megfigyelhető nyomait. À lehordott földréteg vastagsága nem volt mindenütt egyenletes, sőt számolnunk -kellett a talajfelszín egyenlőtlenségeivel is, így megtörténhetett, hogy az építmény egyes részleteit már megsemmisítették a földgépek, ami gyanítható abból is, hogy helyenikiént a megmaradt omladékréteg csupán 2—3 cm vastag volt. Mivel e néhány centiméteren múlott az építmény alaprajzának megfigyelhetősége, a régészeti feltárásnak azt a módszerét alkalmaztuk, amely a megfigyelt jelenséget pozitívan emeli ki, vagyis a vékony omladékréteget óvatosan körülbontva próbáltuk megmenteni és megörökítésre alkalmassá tenni az építmény nyomait. (15—16. álbra 1—2.) Mindezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert az építmény alaprajza feltehetően így nem teljes — a hiányos részeket megikíséreltük rajzban kiegészíteni (2. ábra) és az alaprajz fő vonalainak nyomán egy olyan lakóépítmény típust képzeltünk el, amely tájolását, méreteit 133