Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Természettudomány - Uherkovich Ákos: További vizsgálatok az Őrség nagylepkefaunáján (Lepidoptera). – Nyugatmagyarország nagylepkefaunája III.

2,3% között volt. Ez lényegesen alacsonyabb érték, mint például a Dráva-síkon (Uherkovich 1977c). Itt ismét hangsúlyoznom kell, hogy a fenti arányok csak hozzávetőleges tájékoztatást nyújtanak. A lombfogyasztók és a zuzmóevők tényleges mennyiségét fénycsapdás módszerrel csak megközelítőleg lehet megállapítani. A nagylepkefauna ökológiai-állatföldrajzi jellemzése Az igen változatos őrségi nagy lepkefaunát vizsgálva a következő jellegzetességek tűnnek fel: 1. Több olyan faj él itt, amelyek kizárólag a nyugati határ mentén, ezen kívül legfeljebb a Középhegység leginkább montán részein fordulnak elő (Bükkhegység, Zempléni-hegység, az Észak-borsodi Karszt magasabb részei, illetve Bakony). Ilyen fajok például: Semiothisa signaria Hbn., Panthea coenobita Esp., Gonodontis bidentata Cl., Hypena obesalis Tr., Cucullia gnaphalii Hbn. stb. Ezek speciális tápnövényük (fenyő fajok) vagy szűk ökológiai tűréshatáruk következtében igen korlátozott eltérjedésűek. 2. Nagyszámú olyan — korábban hegyvidékinek tartott — faj fordul elő az örségben, melyek elterjedési területe az előbb felsorolt magasabb hegyvidéki részeken kívül a Dunántúl csapadékosabb, beerdősült tájaira is benyúlik, Zala—Belső-Somogy—Zselic—Dél-Baranya (Dráva-sík) irányában. Bár eddig viszonylag kevéssé ismerjük Zala megye és Somogy délnyugati részének nagylepkefaunáját, a jobban ismert ibelső-somogyi (Darány, Mike), zselici (Kaposvár, Bőszénfa, Bakóca, Pálé, Hedrehely, Vásárosbéc) és Dráva-síki (Sellye, Gilvánfa, Felsőszentmárton, Komlósd) fauna összehasonlítása néhány olyan következtetést enged meg, amely eddigi állatföldrajzi ismereteinkhez képest újdonság. Ezek szerint a hazai lomberdővidékek nagy lepkefaunája mindenütt hasonló. A különbségek a tengerszint feletti magasságtól alig függnek, inkább az adott terület csapadék és humiditási viszonyaival állnak szorosabb összefüggésben. Kisebb módosító tényező lehet a talaj. A klimatikus és talajviszonyok a növényzeten keresztül hatnak elsősorban. Ez igen jól kitűnik a nyíren élő nagylepkéknél: itt szinte azonos a nyíren élő fajok elterjedése és a 800 mm-es csapadékhatár (Uherkovich 1978b). Ugyancsak hasonló módon terjedtek el az egyéb nedvesebb lomberdő-típusokra jellemző fajok (a bükkön, illetve csak égeren élők). A magaskórós társulások fajai közösek az őrség, a Dél-Dunántúl és az Északi-középhegység között. Ez utóbbiaknál nem is a tápnövény előfordulása a döntő tényező (hiszen legtöbbjük polifág), hanem az egyéb ökológiai faktorok: elsősorban a nedvességviszonyok és a viszonylag kiegyenlített (atlantikus típusú) hőmérséklet járás. 3. A jelenkori terjedés (recens expanzió) egyik fontos centruma az Alpokalja. A korábbi szélsőségesebb (kontinent álisabb) éghajlatú évtizedekiben itt húzódtak meg a nagy nedvesség és alacsony hőigényű fajok. A két évtizede erősödő atlantikus hatás — a klíma csapadékosabbá és főleg kiegyenlítettebbé válása — eredményeképpen több faj kelet—délkelet felé terjesztette ki areáját, pl. Coenotephria sagittata L., Calocalpe undulata L., Diarsia brunnea Schiff., Anaplectoides prasina L., Dysstroma truncata Hufn., számos nyíren és fenyőn élő faj és talán a Lygris mellinata F. is. Ezek jó része csak egy-két nyugat-magyarországi pontról volt ismert, vagy csak az utóbbi időkben mutatták ki azokat hazánkból (Issekutz 1956, Kovács 1957a, 1958, 1971, Uherkovich 1977b). 90