Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Gyógyszerészettörténet - Zboray Bertalan: A magyar gyógyszertárak segédeszközei a századforduló táján

áll. Mindkét lombik szájára desztilláló (betétet teszünk, s ez hőálló üvegből vagy fémből készül. A betét közepén kialakított cső a páracsövet kellő biztonsággal tartja. Hogy a lombik és a betét jól zárjon a betét alá vattakoszorút teszünk, mely a betét és a cső súlya alatt kellőleg összetömörül. A szedőlombik nyakán a vízvezetékkel összekötött csőkarika van s így a lombik oldalán lefolyó víz a hűtést biztosítja. A gyógyszertári laboratóriumnak egyik legsűrűbben alkalmazott eljárása volt '— s italán még ma is — a különböző oldatok, tincturák stb. szűrése. Főleg az egyedül dolgozó vidéki kollégáknak okozott gondot az ilyen folyadékok utántöltése, amiről bizony — az expeditio közben — nemegyszer megfeledkeztek. Ezen a gondon kívánt segíteni PAPP SLÁSZLÖ tiszaszentimrei gyógyszerész szabadalmazott készüléke (12. kép), (melynek „automatikus" működését az teszi lehetővé, hogy a legfelső és lefelé fordított szájú üvegből a folyadék pótlása csak akkor indul meg, amikor az alatta lévő tölcsérben lévő folyadék szintje csökken. A berendezés előnye az is, hogy a folyadék két szűrőtölcséren megy keresztül, s így kifogástalan tisztasága is biztosítva van. Állás közben leülepedett csapadékkal bíró folyadékok eltartására ajánlott ifj. DEÉR ENDRE budapesti gyógyszerész egyszerű berendezést (13. kép). Az ilyen állványedényben lévő folyadék hagyományos módon való kitöltése esetén zavaros lesz az egész anyag és ez újabb szűrést tesz szükségessé. A szerző javaslata szerint az aljától 3—5 cm magasságban átfúrt állványedénybe, átfúrt gumidugó segítségével 5—8 mm átmérőjű, kétszer derekszögben meghajlított üvegcsövet illesztünk. Használaton kívül a cső függőlegesen áll s csak akkor hajlítjuk le, ha az edényből a szükséges mennyiségű és tiszta folyadékot ki akarjuk venni. Az elzáráshoz üvegcsap vagy szorítócsapos gumicső nem szükséges. A század elején az injectiók alkalmazása mindjobban tért hódított, de előállításuknak technikája még csak néhány külföldi gyógyszervegyészeti gyárban volt kidolgozva. Már említett polihisztor gyógyszerész kollégánk KAZAY ENDRE is foglalkozott a kérdéssel. 1912-ben megjelent cikkeiben felsorolt egy csomó külföldi eredetű konstrukciót, de ezek (hibáit is megemlíti, majd bemutatja az általa szerkesztett készüléket (14. kép), mely gyógyszertári alkalmazásra is megfelel. A képen látható és alkalmas nagyságú Erlenmayer-lombikot, melyben a filtrált és a betöltés után sterilizált oldat van, kétfuratú gumidugó zárja. A dugó egyik nyílásába a levegőszűrő, a másikba pedig a palack fenekéig érő nikkelcső van illesztve. A nikkelcső vízszintesre hajlított végéhez olyan T furatú csap csatlakozik, melyet szükség szerint a lombik felé, vagy az adagoló fecskendő felé nyitunk, illetve zárunk. A fecskendő dugattyújának felhúzásával megtöltjük a fecskendőt, majd a falán levő cem-^es beosztás szerint a folyadékból 1—2 vagy 5 ccm-es adagokat bocsáthatunk le. KAZAY ENDRE 1912-ben a Gyógyszerészi Hetilapban még egy, a gyakorlatban jól 'használható, készüléket ajánlott kartársai figyelmébe. Az Erlich-féle Salvarsan használata ellenére a higanykenőcsös bedörzsölés még jelentős szerepet vitt — abban az időben — a /bőrgyógyászatban. A kenőcs pontos elosztása azonban nem tartozott a receptura legtisztább műveletei közé s ezenkívül igen szaporátlan volt. Kazay ezért azt ajánlja, hogy a kereskedelemben szabályos tömb alakban kapható kenőcsöt a képen <(15. kép) látható vályúba helyezzük s a szappanállományú masszából vékony dróttal előbb lapokat, majd ezeket visszahelyezve — oszlopokat, s ezekből a szükséges 1 cm vastag kockákat vághatunk. Ezek határozott alakja és viszonylag szilárd állománya a csomagolást is egyszerűbbé és tetszetősebbé teszi. 446