Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)
Néprajz - Dömötör Ákos: Nagy István meséi
tipológiai azonosság alapját vetették meg. 15 Ezáltal olyan érdekes helyzet állt elő az elbeszélő néphagyományban, hogy Nagy István szóban forgó meséjéhez jobban hasonlítanak az azerbajdzsán vagy kurd változatok, mint pl. az újabban közzétett magyar mesék idevágó típusú szövegei. 16 A szárnyas farhßs meséje 17 egy Heves megyei, Berze Nagy gyűjtötte szöveggel mutat meglepő egyezést. 18 Megállapítható így, hogy a katonaság táji kulturális hagyományokat tömörítő eredményei ugrásokat teremtettek a mesetípusok elterjedésében. 19 Természetesen ezek hozták magukkal, hogy Nagy István egyúttal elkülönült más vasi mesemondótól. 20 A hagyoimányozódásban elfoglalt sajátos helyzete miatt Istók bácsi tündérmeséi erősen különböztek a burgenlandi szövegéktől. A Vitéz Kalmus с. mese 21 nyugati párhuzamában megváltozott a has ellenfeleinek jellege: az óriásokat rablók helyettesítették; kiesett a Hajnal, Éjfél megkötözésének motívumai, és Arasztos Tóbiásnak egy Cimbora nevű öregember felelt meg. 22 Az uraiújfalusi mesemondó jobban 'őrizte a hagyományos cselekménysorok mágikus jeliegét, mint burgenlandi társai. 23 Ugyanez a szembeötlő különbség állapítható imeg a FélelemSkereső (AaTh 300)' típus kombinációját megteremtő Bátor Tamás c. meséről. 24 Д burgenlandi mese olyan motívumot tartalmaz, amely az evangélikus Nagy Istvántól elképzelhetetlen lenne: a hős a rátámadó hallottakkal szemben a táskájából szentképet húz elő. 25 Gyurka meg a királlány meséje (AaTh 554+300+302+0) szintén erősen különbözik burgenlandi megfelelőjétől', 26 amely a hálás állatokról szól, és típusösszetételét tekintve az Alföld felé mutat talán inkább. 27 Árgírus királyfi mesei alakja alighanem az Árgirus-história újkori prózai leszármazottjának, a Beróna tündérkisasszony с „gyaló prózai féroelmény"nek 28 köszönheti felújul'ását Nagy István mesökiincsében. Az б előadásában Argyüus királ, Argyilus királfi és Tündér Ilonß története megfelel az általános magyar mesehagyománynak. 29 Argirus királyfi burgenlandi meséje a nyugati Hattyúnő-típushoz (AaTh 400) való illeszkedést mutatja. 30 A művelődésnek az elbeszélő tájhagyományt átalakító következménye az volt, hogy a mesemondó mindaddig különálló szigetet képezett művészetével, míg v hallgatóságából a tehetségesek követőivé nem váltak. Istók bácsi azért maradt/magányos csúcs szórakoztató mesélgetésével, mert ez a tevékenység már Uraiújfaluban is elvesztette eredeti fontos szerepét, és háttérbe szorult. A trufák eredete igen szerteágazó Nagy István mesekincsében. Helyi paraszti hagyomány darabjai az asszonyokat gúnyoló tréfás mesék. Egyik ilyen szövegében a fecsegés miatt megvert vulva és A lusta feleség (AaTh 1370) közismert típus kapcsolódik egymáshoz. Az obszcén itrufa az ostobaságból agyonütött óra (AaTh 1319 A* = BN 1344*) típusával mutat rokonságot, s nem lehetetlen, hogy az utóbbinak durva formája. 31 Másik trufája a tipológiai osztályozásban még ismeretlen. Arról szól, hogy az ostoba asszony csak annyira emlékszik az általa szépnek tartott piédikációból, hogy a pap háromszor kiáltotta Kajafás nevét. Nincs kizárva, hogy a hazai protestáns néphagyományból előkerül még olyan változat, amely ebbe a típusba tartozik. A vaksi menyasszony (AaTh 1456) köziismert trufához áll közel Nagy István egyik tréfás meséje. Eszerint a plébános azt mondja az öregasszonynak, hogy akkor mehet férjhez, ha látja a toronyból az ablakba szúrt tűt. A vénasszony válasza: „A tűt látom, de a tornyot nem." 309