Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Néprajz - †Bárdosi János: A felsőszölnöki szlovén füstösház

lességű) tornáccal, vagy üröggel, amely a kerített és hajlított házak udvaráról — rendszerint a tornác kiöblösödő folytatásaként — az épület mögé eső beitelekre az átjárást biztosította.

9 Minderre azért hívjuk fel a figyelmet, mert a pitvar mai magyar népi értelmezése többféle, pl. a füstöskonyhákat megyénk keleti részén felváltó szabadkéményes konyha előtere, Zalában és Vas megyében néhol a tornác megnevezése, stb. Mindez abból adódhat, hogy Nyugat-Dunántúlon a magyar füstösházak bejárata sohasem' került oldalra, a-pitvar felé — ahonnét a szlovén és stájer házaknál a kamra bejárata is nyílott —, hanem minden helyiségé külön volt az udvar felőli, hosszanti irányban húzódó, keskeny tornácról, „ ... amely itt a ház hosszában nyúló ereszalji részt jelentette."

10 (így volt ez a magyar füstöskonyhás lakóépületek esetében is). Az egyes helyiségek udvari tornácról nyíló ajtója tulajdonképpen feleslegessé teszi a pitvar kialakítását, alkalmazását, mivel a tornácról egyrészt minden helyiség elérhető, megközelíthető, másrészt a füstösházból a tüzelőpadkás kemence előtti ajtó — a pitvar közibeiktatása nélkül is -— kivezetheti a füstöt. Éppen ezért a megmaradt nyugat-dunántúli magyar füstöskonyhákon keresztül még kutatható, tanulmányozható füstösházaknál olyan alaprajzi elrendezésekkel is számolnunk kell, ahol a kemencés tüzelőhelyiség után közvetlenül nem a pitvar, hanem a kamra helyezkedett el.

11 Mindezzel arra is utalni szeretnénk, hogy a három országhatár érintkezési területén, vagyis hazánk délnyugati részén — főleg Vas és Zala megye területén — a szlovén, osztrák füstösháztípusokon és azok továbbfejlődési, korszerűsítési formáin túlmenően, a sajátos magyar változatokra is ügyelnünk kell, éppen a kölcsönös egymásrahatás miatt. Szentmihályi Imre nagyon helyesen állapította meg, hogy „ ... a füstösház nem köthető egyetlen országhoz vagy néphez, mivel három ország érintkező területén {így hazánk délnyugati részén is) egy lényegében egységes — egyben sajátos helyi vonásokat is feltüntető — nagy népi építkezési kultúra ajakult ki. A Rauchstube tehát nemcsak osztrák, vagy szlovén vagy magyar típussajátosság, hanem közös kulturális örökség, melynek területenként sajátos változatai alakultak ki."

12 Ilyen változatnak tekintjük magyar vonatkozásban az egyes helyiségek ajtójának tornácról történő kialakítását és ennek következményeként az előtérként, átjáróként, valamint füstkivezető térként közbeépített pitvar hiányát, vagyis a tűzhelyes kemencés helyiség kamrához való közvetlen csatlakozását. A többi változatra a továbbiakban még utalunk. E bevezető után részletesen bemutatjuk a címben jelzett szlovén lakóházat és gazdasági épületét, a bontáskor szerzett tapasztalatok, tanulságok alapján. Gyűjtőútjaink során, már az 1950-es évek végén felfigyeltünk Felsőszömökön, a János-hegy 134. számú (újabb száma 174) hajlított házra és gazdasági épületére, amely Psihoda József tulajdona volt. Már akkor láttuk, hogy az Ualakú, 3 oldalról beépített, de mégsem teljesen zárt udvarú portaelrendezésen túlmenően, a lakórész alaprajzi tagolódása és tüzelőberendezése tudományos szempontból rendkívül nagy jelentőségű, mivel a szlovén házfejlődés fontos állomását jelzi. Az 1960-as évek első felében még a helyszíni védelmére és fenntartására gondoltunk, de így állagmegóvása, későbbi funkcionális kihasználása, egyrészt a faluközponttól való távolsága, a dombok közötti elzártsága, másrészt az ottani rossz útviszonyok miatt megoldhatatlannak bizonyult. Ezért az 1967re elkészített Vas megyei szabadtéri néprajzi múzeum programtervében

13 már a Szombathelyre áttelepítendő épületek között szerepeltettük, mint a szlovén népi építészet tipikus képviselőjét, gazdasági épületével együtt, a viszonylag 229