Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)

Művészettörténet - Beke László: Kísérleti textil

nemcsak, hogy fokozott figyelem irányult a függesztés különböző módozataira (és azok esztétikai következményeire), hanem megjelent a külső tartószerkezet nélküli textil is, a kiállítóterem padlóján felhalmozva, rétegelve stb. A textil-environmeht ( = környezet) akár mennyezetről belógatva, akár falon, akár padlón, akár a szabadban önálló módon alakítja maga körül a teret, és lehetővé teszi a textil más anyagokkal való kombinációját vagy konfrontációját. IDŐ. Környezetünknek fizikai értelemben a tér az időtől elválaszthatatlanul adja meg koordinátáit. A hagyományos felfogás szerint a textil nem „időbeli" művészet ugyan, mégsem tekinthetünk el ettől a vonatkozástól. Az első ilyen szempont a textil „nem maradandó" volta, mely szembeállítja a kőből, bronzból és más „időtálló" anyagokból készült műtárgyakkal. A nagyszámú többszázéves emlékkel és még inkább a textil fogalmának nem szerves anyagokkal való kibővítésével azonban bizonyítható, hogy ez az előítélet lényegében fikció — egy „textil emlékmű" elkészítésének legfeljebb (könnyen megoldható) technikai akadályai lennének. A kísérleti textilben néha egyenesen arra látunk példát, hogy az időjárásnak vagy más külső behatásnak kitett textil pusztulási folyamata válik a mű témájává. — Köztudottan időigényes technikákat (pl. a gobelint) szokás aszerint megítélni, hogy „mennyi munka van benne" — ezzel szemben a kísérleti textil valódi feladata lehet, hogy a műben éppen a készülés folyamatát, vagy „az idő lenyomatait" mutassa be. Folyamatművek a textilben éppúgy lehetségesek, mint ténylegesen időben létező, mozgó textilplasztikák — a képzőművészet analógiájára (process art, kinetikus művészet). HAGYOMÁNY. Ha egy mai textil-kollázsban vagy applikációban megjelenik egy régi szövetdarab, a műben máris kétféle „idő" került egymás mellé. Ezzel már a történeti idő kérdéséhez érkeztünk el. A kísérletező textilművész számára a probléma kisarkítottan jelentkezik : lehet-e a 20. század második felében régi műveket készíteni? A válasz egyértelmű: az applikációban szereplő történeti „idézet" konfliktusa környezetével nyomatékosítja a feltámasztási kísérlet kétes kimenetelét. A népművészet, kézművesség, szecesszió és általában a hagyományok őrzése vagy átmentése nem a kísérleti textilművészet, hanem a múzeumok feladata. A hagyományokból kiszűrt elvi általánosítások alkalmazása bizonyos időszakokban fontos felismerésekhez vezetett, néha még progresszív tettnek is bizonyult, hivatkozási alapul szolgálhatott az új elfogadtatásánál, azonban a minden változtatásra képtelen konvenció egyre inkább a maga ideológiai fogódzójává züllesztette. A valóban újat teremtő művész viszont tudja, hogy a hagyomány művéből úgyis kiiktathatatlan, ezért fölösleges hivatkozni rá — akkor használja helyesen a múlt örökségének elemeit, ha azok a művészetében észrevétlenek maradnak. HELYZETKÉP ÉS ELŐREJELZÉS. Legtágabb értelemben a környezet, melyben és melynek számára a textil készül, emberi és társadalmi környezet. A művészet sajátos, és optimálisnak egyáltalán nem nevezhető 20. századi társadalmi helyzetéből következik, hogy a kísérleti textil ennek a környezetnek csak viszonylag szűk szektorában — a kiállítóteremben — és viszonylag szűkreszabott programmal volt kénytelen elindítani expanzióját. Először tértextilként, majd „anyag-textilként" és „technika-textilként", vagyis „textil-textilként" jelentkezett, tehát önmagára irányult a figyelme külsődleges jelentések illusztrálása, kellemes hangulatok keltése és értelmetlen terek díszítése helyett. A program azonban az egész társadalmi környezet számára készült. A textil önvizsgálata a nézőtől az esztétikai befogadás differenciáltabb formáját követeli meg : a „gyönyörködés" mellett vagy helyett elsősorban intellektuális feldolgozó tevékenységet és kritikai magatartást, hiszen a kísérleti textil a textilművészet egészével szemben gyakran mint ironikus gesztus, vagy mint „antitextil" lép fel. Ez a magatartás továbbá nemcsak a művészi textil területére irányul, hanem a társadalom minden szférájában jelenlétével ható textilre is. A kísérleti textil expanziójának végső értelme a „totális textil" : az a megváltozott szemlélet, melyet a gyári tervezőmérnöknek és az ágyneműt vásároló háziasszonynak módjában áll elsajátítani. 324