Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)
Helytörténet - Bariska István: Kőszeg város címerének megújítása
Az öt ágú, arannyal szegélyezett vörös csillag a nemzetközi munkásmozgalom jelképe. Vele a felszabadulás után és óta végbement változást kívánták jelképezni. Az 1328-as dátum ma már nem a királyi jogállásra való hivatkozás. A köztudatban — pontosabb vagy hitelesebb adatunk nem lévén — Kőszeg város alapítását ünneplik benne. Összességében határozottan jól sikerült a kőszegi címer megújítása. Még akkor is, ha egy színhasználati és egy tervezési kérdésben nem egészen érthetünk egyet. Nevezetesen az új címer címertalpában található mesteralakban, a vízszintes osztás alatt a sárga szín indokolatlan. Nemcsak heraldikai szempontból, hiszen a címertani szabályok a sárga színt fémre engedik használni. Kár volt az eredeti címer szép fűzöld színét az új címerben felcserélni. Ezt azzal magyarázták, hogy Kőszeg város színe a kék-sárga szín. Abban azonban egyet kellett volna érteni, hogy ez legfeljebb a zászlón képzelhető el. A címernek ugyanis nem feltétlen feladata, hogy a város színeit magán viselje. Ez a szép címer még elbírja azt a másik kritikai megjegyzést is, amely egy tervezési hibára vonatkozik. Gondolni kellett volna arra, hogy a címer jobb felső sarkában lévő 1328-as évszámot is kétszínű nyomással hozzuk ki. Nemcsak azért, hogy a háttérből jobban kiemelkedjék, hanem az egyensúly kedvéért is. Hiszen a csillag erős színezése sokkal jobban sikerült. Az új címer heraldikai leírása ezek után nem maradhat el. Kőszeg város címere csúcsban végződő szabályos pajzs alakú. A címertalpban egyszer vízszintesen osztott. A címertalp sárga, pontosabban citromsárga színt kapott. A pajzsderék magasságában ormós mellvédű városfal. Ez a részlet, valamint a cölöphelyen egészen a pajzsfőig emelkedő bástyatorony képezik a címerkép domináló elemét. A szépen kváderozott városfal jobb és bal szárnyán felhúzott rácsozatú városkapuk. A címerkép egységesen arany színű. A búzakék címerrnező és a címerpajzs bal felső sarkában öt ágú, arannyal keretezett vörös csillag, jobb felső sarkában az 1328-as évszám látható. A címerkép arany színébe már nem illik belekötni. Ezt talán a kialakult új heraldikai gyakorlat is elfogadja már. Kétségtelen, hogy az elkészült 83 új városi címer egyik legsikerültebb darabja a kőszegi: egyszerű, hagyománytisztelő, új jelképet is hordozó, s nagyon mértéktartó. IRODALOM, FORRÁSOK 1. A Magyar városok címerei, Bp. 1975. 217—220. o. 2. Vas Népe, Kőszeg város új címere, 1973. okt. 14., 7. o. 3. Vas megyei Múzeum, Sa varia Múzeum Pecséttára H 63/79. 1. sz. 4. Az Anjou-címer ma a Savaria Múzeum gyűjteményében, ismertette Chernél Kálmán: Kőszeg város jelen és múltja, Szombathely, 1877. 1. köt. 126. oldal ; a Garay-Kőszeg címer képe ill. pecsétlenyomata: Vas megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára, Titkor Levéltár = VAML. KF; Titk. Lot. 33. sz. 1437. Kőszeg 5. VAML. KFL. Titk. Lot. 38. sz. 1446. jan. 21. Wien 6. VAML. KFL. Titk. Lvt. 87. sz. 1622. aug. 4. Wien DIE ERNEUERUNG DES WAPPENS DER STADT KŐSZEG ISTVÁN BARISKA 1957 ist ein repräsentativer Band über die Erneuerung der Wappen der Städte Ungarns erschienen; mit 166 Farbtafeln der damaligen 83 städtischen Ortschaften. Die Stadt Kőszeg, im Sinne ihres Rechts an die Wappenschöpfung, hat den Erlass 2/1973 des Rates der Stadt bezüglich der Erneuerung ihres historischen Wappens im Juni 1973 angenommen. 275