Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Művészettörténet - Katona Imre: Nyugat-Magyarországi kincstárak – Az Esterházyak műkincsei I.

lesz a baziliszkusz, de lehet öreg házi kakasból is, ha 7, vagy 13 esztendőt tölt el láthatatlanul elrejtezve pajtában vagy üres kutakban, barlangban, vagy mély gödrökben, vagy annak tojásából, melyet egy varangy, vagy béka költ ki. Alakjára szárnyas, hosszú, kígyótestű állat, hossza kör.mökkel, ostorként csavarodó farokkal, lángoló tarajjal. Kígyókkal táplálkozik. A légben villámgyorsan jár, lehelletével megöli a madarakat, elöli a növényzetet, dühöng, mint a pusztító szélvész, szikrázó farka az üstökös csillagokban és égi jelekben látható, szájából tüzet okád, lángot fúj, maga körül döghalált terjeszt, tekintetével mindenkit elpusztít. Az állatok menekülnek előle, csupán a menyét tud neki ellenállni. Persze az emberek is védekezhetnek ellene üvegharanggal vagy kristállyal, melyet ráirányítanak úgy, hogy a kilövelt méreg visszahulljon rá, s ezáltal elpusztuljon. Védekezni lehet tőle varázsszerekkel és bájitalokkal. Különben tudunk — s itt azt hisszük erről van szó — a baziliszkusz kincsőrző szerepéről is. Másfelől a rejtélyes megbetegedéseket erre az állatra vezették vissza, ama hiedelem folytán, hogy pincékben, kutakban, forrásokban lakik. Tudunk egy magángyűjteményben olyan XVI. századi baziliszkuszról, melynek szárnya és feje ezüstből, teste viszont bezovár-szarvból van, nyilvánvaló, hogy az ilyen tárgy a rejtélyes, váratlan mérgezés ellen óvja tulajdonosát. Mint már láttuk, ekkor, 1625-ben került a Mátyás-kulacs is az Esterházyakhoz. Ezt az 1696-os leltár egyik — már idézett — bejegyzéséből tudjuk. Bár a kulacs is a rokoncsaládoktól került a tárgyak közé — ott is tárgyaltuk már egyízben —, de az Esterházyak életében is szerephez jutott. Nyáry Krisztinával került a Thurzó-hagyatékból Esterházy Miklós nádorhoz. Ő ekkor, vagy csak alig ezután (1626) önállóvá vált fiának, Esterházy Istvánnak adományozta, aki rezidenciájában, a lánzséri várban használta billikumul. Erről több adat maradt fenn. 1642-ben, Thurzó Erzsébet halála után a billikum ismét Esterházy Miklósra szállt vissza, aki azt 1642-ben a király által is nagykorúvá minősített László nevű fiának adta Lánzsér várával és berendezésével egyetemben. Az átadási ceremónia egyik kelléke volt ez a billikum, melyre — az ünnepélyes aktus megörökítése céljából — a család nagypecsétjét tartalmazó ötvösművet tetetett 1642-es évszámmal. Érdekes családi összefüggésekről tájékoztat az ún. bivalyszarv-alakú ivóedény. Foglalata aranyozott ezüst, öntött, vert és vésett munka. A szarv előtt szabadon álló griff első két lábával koszorúba foglalt griffes (Esterházy) címert tart, szárnyaival pedig a szarvat fogja. Száján körbefutó pártás foglalat, vésett lomb-dísszel. Kerek, tagolt fedelén szárnyas és koronás szirén hárfázik. Az 1693-as leírás alapján sikerült ezt azzal a tárggyal azonosítanunk, melyet a régi leltárak (1645, 1654) sas-, vagy griff-körömnek neveznek. Ezekből azonban még nem lehet tulajdonképpeni formájára következtetni, mert csupán csak mint sas, vagy griff körömként említik. 1645: „... egy Sas kő és csaknem egész öreg occidentális Bezovar". Az 1654-es leltár szerint : „Item egy igen szép Sas köröm nevezetű kő". Nem csodálkozhatunk azon, hogy a körmöt vagy szarvat kőnek mondják, hiszen így említik a „bezoárt" is, mely — mint tudjuk — a bezovar nevű kecske szarvát jelentette. Ezekből legalább is úgy tűnik, mintha ötvösművészeti kialakítása csak később történt volna meg. Abból, hogy Esterházy Pál 1664-ben elsőszülött fiára örökíti, arra következtethetünk, hogy nem öröklés, hanem ajándékozás révén került hozzájuk még 1654, illetve 1645 előtt, tehát még Miklós nádor életében. Az 1725-ös leltár a tárgy újabb tulajdonságait hangsúlyozza : „Egy vörös bürrel boritott Tokban levő ezüstben foglalt aranyos Griff köröm Méltóságos Groff Eszterhasz Família Czimere vagyon kövekkel ki rakva födelestül". És valóban: a griff első két lábával tartott pajzsalakban az Esterházyak koronás-kardos-griffes — tehát még grófi címere — van, felül pedig : CPEDF betűk (Comes Paulus Esterházy De Frakno) találhatók. A címerből és a monogramból arra következtethetnénk, hogy a tárgyat Esterházy Pál készíttette az egykori ivószarv felhasználásával. 1919-ben, a fraknói kincseknek az Iparművészeti Múzeumba való bekerülésével végre lehetőség nyílt arra, hogy a tárgyakat behatóbban tanulmányozzák. Már Végh Gyula 1920-ban megírta,

27 hogy az ivószarv „Eszterházy címere alatt egy másik, régibb címer került napfényre". Az ivószaru 1949-es feltárásakor olyannyira széttörve, összelapulva került elő, hogy restaurálására sokáig még nem is gondolhattunk. Szerencsére a szaru ovális 296