Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Bárdosi János: Ácsmester a néprajztudomány szolgálatában (Kopcsándi Gyula, 1922–1973)

1940-től 1943-ig ácssegédként dolgozott építési magánvállalkozónál, majd 2 évig katonai szolgálatot teljesített. 1945-től 1955-ig különböző építőipari vállalatoknál munkavezetőként, művezetőként és építésvezetőként tevékenykedett, főleg Szombathelyen, de kb. egy-egy éves időtartamban Dunapentelén, Várpalotán, Veszprémben és Ajkán is. 1955-től 1972-ig önálló ács kisiparos volt. 1968 tavaszától kezdődően azonban már önálló ácsmesterként is bekapcsolódott a Vasi Múzeumfalu bontási és építési munkálataiba, majd — ipara megszüntetése után — 1972. április 1-én végleg a múzeum személyi állományába került, és itt dolgozott lelkiismeretesen haláláig. Munkája mellett, közéleti szerepet is vállalt lakóhelyén Gencsapátiban, ahol megválasztott tanácstagként tevékenykedett a község és lakossága érdekében közel másfél évtizeden keresztül. Életrajzi adataihoz tartozik még, hogy 1952-ben megnősült, s házasságukból két gyermek született ; Gyula és Mária. A Szombathely környékén jól ismert önálló ácsmestert 1968 tavaszán kerestük fel először, hogy felkérjük a tervezett vasi szabadtéri néprajzi múzeumba kerülő épületek bontási és újraépítési munkáinak elvégzésére. Az ügy fontosságára való tekintettel, néhány épület felmérési dokumentációját és fényképeit is magunkkal vittük, hogy szemléltethessük az elvégzendő, soron következő feladatokat, a munka speciális voltát, a hitelesség és pontosság alapvető szükségességét. Kopcsándi Gyula ácsmester miután áttanulmányozta az épületek felmérési rajzait és fényképeit, a tőle megszokott szűkszavúsággal és szerénységgel csak annyit mondott ; „megpróbáljuk". Ezzel az egyetlen szóval kötelezte el magát a leendő vasi szabadtéri néprajzi múzeum ügyével. Arra is ígéretet tett, hogy a múzeum megbízásait bármikor soronkívül teljesíti. ígéretét valóra is váltotta, mindenkor készségesen állott rendelkezésünkre addig is, míg önálló kisiparosként működött s véglegesen nem került a múzeum kötelékébe. Amikor iparát megszüntette, több építőipari vállalatnál is elhelyezkedhetett volna magasabb fizetéssel, de ő mégis a múzeumot választotta végleges munkahelyének alacsonyabb bérért. Ez is bizonyítja, hogy az épülő Vasi Múzeumfalu számára végzett munkát nemcsak megszerette, hanem azt valóban szívügyévé is tette. Ismerte, megértette célkitűzéseinket. Munkáját az alaposság, megbízhatóság jellemezte. Nem kellett neki magyarázni, mégcsak példákra se igen volt szüksége, mert saját tapasztalatából, élete egészéből ismerte a paraszti építkezés gyakorlati módszereit. Falun született, falun élt, szakmáját az ugyancsak falusi ács édesapjától tanulta, sok régi falusi épületet lebontott s még több újat épített addig is amíg hozzánk került. A különböző építőipari vállalatoknál eltöltött évek alatt fejleszthette szervezőkészségét, új műszaki ismeretekre tehetett szert, de mindez nála szerencsésen ötvöződött a hagyományos gyakorlattal. Múzeumfalunk részére 19 épületet lebontott és 18-at újraépített munkatársai segítségével. Sajnos a 6 évvel ezelőtt megkezdett munkáját nem fejezhette be, nem érhette meg a múzeumfalu 1973. augusztus 20-i ünnepélyes megnyitását, nem láthatta fáradozása végső eredményét, nem osztozhatott az építőknek kijáró sikerekben, elismerésekben, pedig milyen odaadóan és fáradtságot nem ismerő igaz szakmai szeretettel munkálkodott létrehozásáért. Kiváló építőnek és kitűnő művezetőnek bizonyult. Közvetlen munkatársai nagyra becsülték szaktudását, szerény, csendes magatartását. Munkájával ugyan közvetlenül csak szűkebb hazánk, Vas megye népi építészeti emlékeinek megmentéséért fáradozott, de ezzel közvetve az egész magyar népi kultúra ügyét is szolgálta. Ámultat mentette át a jövő számára, nagyszüleink, dédszüleink épületeit a leendő unokák okulására. Az általa felállított épületek még évtizedek múlva is bizonyítják, hogy e nemes cél érdekében érdemes volt munkálkodnia. Távozása nagy veszteség számunkra. Sok ilyen példamutató, lelkes gyakorlati szakember kellene a magyar szabadtéri néprajzi múzeumok építéséhez, az áttelepített épületek hitelességének biztosítása érdekében. 1973. május 9-én Gencsapáti temetőjében helyezték örök nyugalomra. Sírjánál a Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, a Savaria Múzeum és az épülő Vas Múzeumfalu dolgozói nevében Kovács Pál ügyintéző mondott búcsúbeszédet. 236