Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

félre áll, burított fognak nevezik. Állkosarat vesznek olyankor, szétfeszítik az állkapcsot, mögötte benyúl a kovács, leüti a ferdeséget és reszelővel lereszeli. A ló az emésztőszervei révén hamar megbetegszik „mert nincs epéje" — szól a ládonyi indoklás. Gyomorfájáskor befogták, meghajtották és megindult a belek mozgása. Keserűsó beöntést is adtak, s ha ez nem használt eret vágtak rajta. A székrekedést az öregek emlékezete szerint úgy gyógyították, hogy kőolajat kentek egy darab kenyérre, azt nyomták a szájába. Később keserűsóval készült oldatot öntöttek a torkába, vagy szappanos vízzel készítettek alsó-felső beöntést. Némelyek a szemhályogot bagólével gyógyították, beleköpték a ló szemébe. Mások porrátört üveget vagy porcukrot esetleg a kettő keverékét felszívták egy nádszálon és belefújták a ló szemébe. Ha a befújás nem használt seprűdarabot dugtak fel az orrlyukon. A hályogos szembe belecsíptek, hogy vérezzen, utána meggyógyult. Ha a lónak megrándult a lába, fokhagymás ecettel mosogatták. A lábsebet disznózsírral kenték. A kipállott körmöt kékgáliccal szórták be, az kiégette. A ló korinán lévő daganatot ecetesagyaggal tapasztották be, az meggyógyította. A gyulladt körmöt vizes ruhával kötötték be. Ha leszakadt, vagy letört a köröm kikaparta, kitisztogatta a kovács, utána meggyógyul, „ha csak nem rákos". Az eltört lábú lovat agyon kellett lőni. c) Sertés Ha a disznónak gyomorrontása volt, fokhagymás rántottlevest főztek neki a cigányok. d) Dögtemető Ládonyban a második világháború óta dróttal bekerített dögtemető van. Amikor beledobták a dögöt, kötelesek voltak helyette másikat ásni. Erre a csősz vigyázott, hogy megtörténjen. Egy-két lyuk mindig ki van ásva. Előfordul, hogy egy-egy döglött disznót kiástak az iváni cigányok. ZÁRÓSZÓ A ládonyiak életfeltétele elsősorban az állattartástól függött. Gyenge minőségű, vízzel gyakran elöntött földjeik ennek a gazdálkodási ágnak kedveztek leginkább. A szarvasmarha állományban a fajtaváltás korán megtörtént. A nehezen fejlődő, kevés tejet adó, de szívós magyar fajta helyébe a gyorsan növő, jobban tejelő de sokkal kevésbé terhelhető pirostarka került. Erre az időre a kövesút és a vasút megteremtette az állatok tengelyen való szállításának lehetőségét. Ládony határának legmesszebb eső pontja két km-nyire van. Ez az igázásban erősen lecsökkentette a terhelést. Ez volt az egyik oka, hogy az ökör meghízott az igában, s hogy a jármos tehén teje mindössze 2—3 litert apadt naponként. A szarvasmarhatartásban bekövetkezett fajtaváltás után kissé felszaporodott a lovak tartása, de számban és jelentőségében mindvégig jóval mögötte maradt. A kövesút megjelenése hozzájárult a lóállomány számbeli növekedéséhez, mert a szarvasmarha gyengébb körme nagyon megsínylette a kemény úton való járást. Jóllehet kevesebb volt a lótartók száma, de azok éppúgy vigyázták, féltették ezt az érzékeny állatot, mint a kizárólag lóval dolgozó közösségek tagjai, s ez elsősorban a csikónevelésben, a betanítási módban valamint a tavaszi fokozatos terhelési rendben mutatkozik meg. 204