Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

rítás ideje ugyanis egybeesik az ökör hizlalásra való befogásával. Kivétel a széna ill. a takarmány tavaszi takarulása. Szénahordáskor hat óra tájban mentek ki. Rakodáskor mindig ettek a lovak. Délelőtt hármat fordultak, délben fél tizenkettőkor kifogták őket és rendes déli etetés volt. Délután 2-kor indultak, estig hármat fordultak (a ládonyi határ kicsiny, minden pontja közelesik a faluhoz). A verést nem szívesen alkalmazták, legtöbb lovat nem is lehetett ütni, mert nem felejtette el, ha megverték. Az igavonó lovat csak léptetés után lehetett vágtába fogni. A széles lovat másfél éves korától 20 éves koráig lehetett igázni, a magyart pedig kettőtől 15—16—18 éves koráig. Mondják, hogy a széles el is fárad, mire a magyar megnő, de ez tovább is bírta. Igaz, hogy az öregedő lovat általában eladták mielőtt teljesen lerokkant volna. c) Sertés A malacot kevésföldű emberek kismalac korában eladták. Akiknek több földjük, tehát több takarmányuk volt, azok felnevelték öt-hat hónapos koráig. Nem csak a saját kocájuk malacait nevelték így, hanem vettek is választási malacot. A kimustrált anyadisznót is úgy adták el soványan, ritkán hizlalták meg. A malacokért érte jöttek, a disznókereskedők Sopronba, Lövőre, Nemeskérre vitték. Ha nem kelt el itthon, akkor a pénteki soproni piacra vitték, ott nagy keletje volt. d) Baromfi A tyúkfélét tojásáért, húsáért tartották. Nemcsak a maguk használatára, hanem eladásra is. Ausztriából tikászok jártak ekhós szekérrel. Az egész Dunántúlt bejárták, így jutottak el Ládonyba is. A kópháziak is jártak tojásért, Sopronba, Bécsbe vitték eladni. A libát háromszor mellesztették-tépték évente, június végén, augusztus végén és szeptember végén. Ahogy a szeptemberi tépés után kinőtt a tollúk, befogták, egy hétig annyit ehetett, ami csak belefért, előtte volt a kukorica. IV. GYÓGYÍTÁS a) Szarvasmarha A szarvasmarha legfélelmetesebb betegsége a fúvódás. Ha választott borjú fúvódik, az anyja tejével itatják meg, egy hétig újra anyatejre fogják. így meggyógyul. Utána azonban nagyon vigyázni kell a szélképződést előidéző zöldtakarmány adagolásával, mert amelyik állat egyszer felfúvódik, az egyszerre (könnyen) visszakapja ezt a betegséget. Igen gyakori betegség a kérődzés-elállás. Tört fokhagymát és tört vereshagymát kennek egy-egy szelet kenyérre külön-külön, egy másik szelettel beborítják, úgy adják be az állat szájába. Mások nyírfarügyet adtak a beteg állatnak. A gyomorhurutos tehénnek egy liter bort töltenek a szájába és megszűnik a fosás. Ritka jelenség, de előfordul, hogy vérzavarodást kap az ökör, ilyenkor eret vágnak rajta. Hogyha ökör vagy tehén fúvódik, először partos helyre állítják az elejével, a nyelvét kihúzzák úgy tartják, hogy a hátrahúzódó gyomor kinyomja a szelet. Ha ez nem használ felzablázzák (kikötik a száját egy darab fával), mások bodzaágat dugtak a szájába. Voltak akik a patikából bendőmozgatót hoztak, azzal megindult a szél. (Emlékeznek egy emberre, aki megitta a bendőmozgatót és óriási étvágya lett tőle.) Legutolsó próbálkozás a felfúvódott szarvasmarhánál a trokározás, a csípőtől befelé két ujjnyival szúrták be, akkor kijött a levegő. A száj- és körömfájás vírusos betegség, napjainkban elkülönítik az ilyen betegségben szen202