Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

nius vagy a lipicai. Ez azonban csupán feltevés, mert amint a fentiekben láthattuk, a ládonyiak sohasem hagyták megöregedni állataikat, 3—4 évi igázás után túladtak rajtuk. Úgy tartják, hogy a csikó alkatát, tulajdonságát jobban örökli az anyjától, ezért gondosan kiválasztják a fedeztetésre szánt kancát. A tág orrlikú, figyelőállású fülű, sarlós nyakú, szélesszügyű kanca alkalmas a tenyésztésre. A keskeny szügyű, szűkdongájú nem tud jól húzni. Egyenes, előre hordásúnak, széles bordázatúnak kell lennie. Van olyan ló, amelyiknek az eleje meg van hajolva, túl van futtatva, ezt nem fedeztetik be. A lelógó hasút tehénhasúnak mondják, az csúnya is, rossz is. A lábaknak egyenes állásúaknak kell lenniük, a befelé álló láb kecskés, a kifelé álló a franciás vagy ixes. Olyan ló is van, amelyik riszálva megy, szitásnak nevezik, az lejárja az ennivalót, nem szaporítják csakúgy, mint a himpókos lábút. A nehéz — belga — lovat ritkán párosították belga csődörrel, az nehezen fogamzott. Ha meg is próbálták, alig sikerült, ha nem fogott, magyar ménhez vitték, hogyha az is sikertelen maradt, szamárcsődörrel kísérleteztek, az öszvért eladták a környékbeli gazdaságokba. Csakhogy ez a ládonyiak szerint az anyaló tenyésztésre alkalmatlanná válásával járt, „a szamárral fedezett kanca nem fogamzik többet" — mondják. Természetére nézve szelíd, csikószerető kancát szaporítottak inkább, de előfordult, hogy egy makrancost befedeztettek „a csikóval megszelídül majd" — azt tartották. Három-négy éves korban ivarérett a kanca, lehet szaporítani. Vigyáztak, hogy ne abrakolják túl az anyának szánt lovat, mert kövéren nem fogan. Ha nem sárlott a kanca, erőszakos fedeztetést végeztettek, akkor 9 napra besárlott és fogott — megtermékenyült. Februárban, márciusban, áprilisban szerettek fedeztetni, akkor mire eljön a tavaszi munkaidő ereje van az anyának is, a csikónak is, és mire a bogarak ellepték a környéket meg tudta magát védeni a csikó. A hasaslovat kipányvázták, félidő után egyre inkább kímélték és jobban takarmányozták. Nem nyargaltatták, mérsékelték a terhet. „Nem terüzték annyira". Hideg vizet, fagyos répát nem adtak neki, abrakadagját fokozatosan növelték. A ló könnyen ellik, ritkán szorul rá, hogy segítsenek, csak olyankor, ha rosszul fekszik a csikó. Akkor bezsírozzák a kezüket, benyúlnak, megigazítják esetleg a lábát megfogják és húzzák, így hamarosan meg lesz a csikó. Utána elkötik a köldökzsinórt. Ládonyban úgy tartják, hogy a márciusi csikó nyakán katykaringós (göndör) szőr van. A megcsikózott lovat nem kötötték meg, hanem korlátot készítettek neki, oda tették a csikóval együtt, kilenc napig nem fogták be, kilencedre fedeztették. A szoptató ló abrakadagját zabbal, zabdarával dúsították, naponta háromszor itatták. Kilenc nap után már igázták az anyalovat, de úgy, hogy délelőtt 10 óra tájban és délután három óra körül hazavitték szoptatni, olyankor meg volt telve a tőgye. Akkor már a kiscsikót is kiengedték az udvarra. Két-háromhetes korában már egy-egy félnapig engedték szaladgálni a csikót, 2—3 hónapos korában egész nap kint volt az udvaron. A kiengedett kiscsikó megállt a konyhaajtóban és várta a cukrot. Ha valamelyik lónak kevés, vagy gyenge a teje, meglátszik a fia borzas bőrén, a jóltáplált csikónak fényes a szőre. A csikó 3 hónapos korában az anyja ganajlattyán tanul meg enni. Egy hónapos korában már szálai, a legjobb szüleséget — takarmányt — adják elé. Mikor látják, hogy eszik a csikó megkötik az anyát, felteszik a zabosládát az istálló falára, abból annyit evett, amennyit akart. Volt olyan ember, aki az anyanélküli csikót felvizezett, megcukrozott tehéntejjel — kocán — felnevelte. 194