Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

A rétiszénát most részébe adja ki a TSZ tagjainak, attól függően, hogy mennyi cukorrépa gondozást vállalnak. Takaruláskor (szénahordáskor) összesegítettek a család tagjai, együtt hordták be a szénát. A pelvát pelvakutyóban tartották. A kukoricaszárat felállították a kerítés mellett — „kazalban elrothadt volna" — mondják. A megtermelt gabonát — rozsot, árpát, a kétszerest és a kimaradt búzát is — jobbára feletették, de nem szemül adták oda, hanem dara alakjában, hintelékként. Századunk 20-as—30-as éveiben, a gabonaárak lecsökkenésekor sokhelyütt az állatoknak adták az olcsó gabonát. Az 1930-as évről szóló alispáni jelentés arról számol be, hogy ez Sopron megyében is így történt."

13 „A rohamosan leromlott gabonaárak által okozott súlyos válság némi enyhítésére gazdaközösségünk a leghelyesebb módot választotta ti. állatainak számát emelte és igyekezett a mindenképpen veszteséges gabonaeladás helyett azt állatain keresztül értékesíteni." A tompaládonyi daráló tulajdonosának lovai, szekerei voltak, azzal jártak el a molnárlegények a faluba és a környékre is cserélni. Nemesládonyba is eljártak. Az utca végén csengettek és akinek cseréinivalója volt, behívta őket. A 30-as években festett búzát is daráltak (az olcsó búza idején). Most a darát táppal keverik a TSZ-ben, a háztáji állatok számára is biztosítják az állati szervezet által könnyen feldolgozható tápanyagot. A répának két ásónyom mélységű gödröt ástak, 10—15 cm vastagon kibélelték szalmával, arra rakták a répát, de úgy, hogy a kazal felszínén véggel kirakták. A közepén hagytak egy szelelő lyukat, egy kéve napraforgó kórót állítottak be a kazal közepébe „szelelőnek". A tetejét befedték szalmával, utána 30—35 cm vastag földréteg került rá. A répásverem alakja téglalapalakú — lekerekített sarkokkal — magassága kb. egyenlő a szélességével. A kerékrépát földdel rakták össze, nem tettek szalmát a gödör fenekére, egy sor répa után földet szórtak, három-négy sor répát raktak egymásra, a tetejére szalmát tettek, arra földet. A hideg télben kukoricaszárat is raktak rá. A marharépát egyben rakták össze, prizmázták, közepén alul lyukat hagytak, abba egy kéve csutkát raktak szelelőnek. A tetejét szalmával szórták be, arra földet raktak, hideg télben trágyát is terítettek rá. A cukorgyárból visszakapott répaszeletet szecskázott kukoricaszárral rakták össze (úgy, mint a kerékrépát a földdel) úgy földelték el, akadt olyan ember, aki nem tett közé csutkaszecskát. A répa csíráját inkább zölden megetették, de előfordult, hogy nem győzték, akkor azt is elföldelték, a fentiekhez hasonló módon. Most silózóba rakják. „Eltanultuk a TSZ-től, fóliát teszünk a tetejére, úgy mindig friss" mondják. Cementsilózót készítenek a kívül-állók is (egyéni gazdálkodók) és ők is hasznosítják amit a TSZ-ben látnak. Ősztől tavaszig a betakarított takarmánnyal etetik a jószágot, a meglévő készlet jó beosztása előrelátást igényel. A pajtabeli fiókokban lévő szálastakarmányt ölezővel (mérőrúddal) osztották be, hónapokba számolva a szükségletet. A répásvermet enyhe időben hónaponként vagy kéthetenként bontják meg, attól függően, hogy mekkora a répatartó. Szekérrel hordják be a répát, utána visszatakarják a gödröt. Két-három naponként hordták meg az istállóban lévő kerékjászolt, ilyenkor készült a rázott. Vasárnapra mindig elő volt készítve a takarmány, olyankor csak enni adtak a jószágnak. A rázottban a széna és a szalma aránya a takarmány mennyiségétől függött, egyharmadtól kétharmadig volt benne széna, ha kevés széna volt, akkor több szalma került belé. Most már nem készítenek rázottat, a meglévő állatoknak bőven elég a takarmány. Másod- vagy harmadnaponként szecskáztak. Jobbára csak a kukoricaszárat vágták meg. 187