Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)
Régészet - Bándi Gábor–Fekete Mária: A Velem-szentvidi település késő bronzkori periódusai
A földvárak között Velem-Szentvid helyét — a felsorolt településszerkezeti adottságokon túl — határozott teraszos kiképzése és igen nagy kiterjedése, még pontosabban sáncainak másodlagos szerepe határozza meg. A lelőhely már többször idézett formája, a síkság felé néző teraszos település sánc nélküli, nyitott szerkezete, s csupán a teraszok alatti hegyoldal közvetett védelme, a kultúra valamennyi földvára között lényegében analógia nélküli. A teraszos település fölé újabb védőlejtővel emelkedő, és egy határozott terasszal övezett, platós „fellegvár", mint igen jellegzetes szerkezeti megoldás pedig teljesen ismeretlen a kultúra más földvárai között. Néhány, elsősorban bakonyvidéki földvárnál a különböző szintű rétegvonalas vázlatok, vagy felmérések utalnak arra, hogy a településre kiválasztott hegytetőn és lankán, a határozottan tipikus kerítősánc nyomvonalán belül teraszok is vannak. Ezek: Mindszentkálla—Kerekidomb,' 8 Bakonybél—Somhegy, 19 Bakonyszűcs—Várhegy, 20 Ajka—Cservár, 21 Bakonyszentkirály—Zöröghegy I— II. 22 Sajnos csupán a két utóbbin végzett ásatást Nováki Gy. és bár határozottan említi is a teraszos felszínt, annak mesterséges kiképzésére, vagy szerkezetét korhoz kötő adatra nem hivatkozik. A sokszáz alacsonyabb dombon fekvő nyílt telep között csupán három Tolna megyei lelőhelynél ismerünk említést teraszos felszíni kiképzésre: Értény—edelényi elágazás, Koppányszántó—Öreghegy, Nagykónyi—Öreghegy melletti domb —, de a terepbejárásból előkerült cserepek kormeghatározó bizonyítékán túl, a teraszokról közelebbi adatot itt sem ismerünk. Mindezek az utalások tehát nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a teraszos szerkezet, és az azzal összefüggő meghatározott települési forma — vö. a Velemen feltárt egymásnak támaszkodó házsorok, ill. házcsoportok teraszokon történő elhelyezési rendjével —, nem egyedi jelenség volt a különböző dunántúli csoportoknál. A teraszos-fellegváras és még bizonyos fokig hátsó oldalán — a hegyvonulat felől — sáncokkal is lezárt velemi Szentvid-hegy azonban, az e formát erősítő analógiák feltételezésében is, a kultúra dunántúli elterjedési területén minden tekintetben egyedülálló, atipikus települési központ lehetett. A hely Hallstatt- és keltakori továbbélése az első periódusban betöltött kiemelkedő szerepkört erősíti. Az eddig ismert 50 dunántúli földvár között csak olyan 14 helyen rendelkezünk hallstattkori használatra való adatokkal, amelyek földrajzi fekvésüknél, stratégiai helyzetüknél fogva, vagy jelentősebb kereskedelmi utak csomópontjain helyezkednek el (Pl. : Ság, Somló, Tihany—Óvár, Budapest—Gellérthegy, Regöly, Lengyel stb.). A velemi Szentvid-hegy régi és új leletanyagát, településtörténeti értékelését mindezek alapján úgy érezzük, a jövőben annak tudatával kell feldolgozni és értékelni, hogy karakterisztikus formáját és szerkezetét legkorábbi periódusában kapta első lakóitól. JEGYZETEK 1. Miske K., Velemi régiségekről. AÉ 1896. 250—252. 2. uo.; Miske K., Régiségtár. . . Vasvármegyei Múzeum Évkönyve 1. (1925) 46—52. 3. Miske K., Velemszentvidi őstelep. Wien. 1907.; Ua., Die Prähistorische Ansiedlung Velem St. Vid. Wien. 1908. 4. O. Helm., Chemische Analyse vorgeschichtlicher Bronzen aus Velem St. Veit in Ungarn. ZfE. 1900. 359—365., Miske K., Die Bedeutung Velem St. Veits als prähistorische Gusstätte mit Besüchsichtigung der Antimon Bronze frage. AJA 1904. 124—138. 5. Kárpáti К., A velemi bronzlelet. AÉ 1896. 295—304., Ua., VREJ. 1897. 19—36., Ua., Velemi lelet. AÉ. 1898. 188. 6. Tompa F., Velemszentvid bronzöntőipara. RTE 1923—1926. 41—53, 366. 7. Benda L., A szentvidi prehistorikus település geológiai megvilágításban. Vasvármegyei Múzeum 118
