Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Természettudomány - Erdődy Ferenc: Adalékok a vépi kastély és park történetéhez

mert a park északi részében, ahová most megyünk, szintén találunk egy ilyet: Carpinus betulus Fastigiata. Útközt a Fenyődombbal párhuzamos vízárok mellett pedig áll egy Alnus tenuifolia Virescens. A már említett szabdaltlevelű Aesculussal együtt csupa érdekes és finomrajzú kerti változat. Minden kertépítőnek, dendrológusnak, vagy botanikusnak vannak bizonyos növénycsoportjai, kedvencei, amikkel szívesebben foglalkozik, amik, úgy mondhatnánk a szívéhez nőttek, így alapítónknál ilyen szerepet vittek a tölgyek: különösen az észaikamerikai csertölgyek. Az általa vezetett pontos jegyzék 28 fajtát tüntetett fel, melyeket itt a vépi kertjében ültetett ki és kipróbált. Ezeknek ma már talán csak egyharmada van meg, amint a mellékelt növénykataszter mutatja. Többnyire itt az északi parkrészen találhatók, mint a Quer eus castaneifolia, macrocarpa, petrea, mespilifolia, prinus, rubra és velutina, de más részekre is jutott. Ugyancsak itt találunk még néhány érdekes fát: Ginkgo biloba, Pinus griffithii, rigida és strobus, meg egy öreg Thuja standishii is megemlítendő. Mielőtt kerti sétánkat befejeznénk, szeretnék még valamit elmondani, ami részben személyes visszaemlékezésem. A közeli Tanán lakott Arnbrózy István, kit régi barátsági és rokonsági kapcsolatok fűztek szüleimhez és így a vépi parikhoz is. Gyakran átszökött jönni és a kertben körülnézni. Azt szokta mondani, hogy az örökzöld kertek terén, Erdődy Sándor, az alapító, adta meg neki az első ideát, ő volt az első, aki tudatosan alkalmazta nagy mennyiségben a tűlevelűeket, az örökzöld lomblevelűek közül pedig azokat, amelyek akkoriban rendelkezésre állottak, különösen a Buxusokat : persze nem a szegélypuszpán.got értve alatta, hanem a 3—4 m-re megnövő arborescens-et és néhány válfaját, melyek a parkban sok helyen megtalálhatók ma is, ahol kitűnően fejlődnek.

12 A térkép segítségével és gondolatban bejártuk a parkot. Igyekeztem legalább a fő dolgokat, a nevezetesebb fákat felemlíteni. A díszcserjéket, virágzó bokrokat nem említettem, hiszen ezeknek egy jó része rövidebb életű szokott lenni: egész régi, az alapító korából való kevés volt már, de igaz, hogy szüleim alatt azután nagyon sok újabb lett telepítve, de ezek meg az utolsó 20 évben mentek tönkre. Kettőt azonban mégis feljegyzek. Az egyik a Chimonanthus praecox, mely már az első világháború idején díszlett itt és ha nem szenvedett korai fagykárt, úgy elsőnek szokta kora tavasszal hozni illatos sárga és sötétpiros virágait. Szaporítása elég könnyen ment és sok környékbeli kertbe is eljutott innen, köztük Kámonban is. A másik egy kúszórózsa volt, amely még az alapító idejéből maradt meg. Dolgozószobája ablakait fogták körül a zöld lombú, zöld fajú hajtások, amelyeken közepes nagyságú sárga rózsák virítottak: a Rosa lutea, helyesebben a Rosa joetida Persian yelow F. S. A rózsakedvelőket talán érdekli, hogy ez a faj képezte a Pernetiana rózsacsoportnak együk ősét, melyből származtak. A Rosa lutea nem volt télálló, ezért ezt is minden ősszel le kellett venni és csalittal takarni, összehasonlítva a mai számtalan sok kiváló rózsafajtával talán nem is volt feltűnően szép, de valahogy muzeális értékénél fogva megbecsülésben részesült. Még az évelőkről kellene szólnom, még pedig azokról, amelyek a parkba lettek kiültetve. Szüleim szeretettel és hozzáértéssel gyűjtötték össze a különböző évelőket, amelyek erdeinken-rétjeinken előfordultak és ide a parkba lettek átültetve. így kerültek ide a Karácsfa—Taródfai erdőről és a Pinka menti rétekről a korai tavasz hírnökei: Galanthus nivalis, Leucojum vernum, Scilla, stb. és a ritkább Fritillaria meleagris is, a Rankuti erdőről a Convallaria maja93