Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Jelentés a Vas megyei Múzeumok 1971–1972. évi munkájáról - Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár (Nógrádi Géza)

ismeretanyag előadásával. Itt rendezhetünk múzeumi nyílt napokat, amikor a gyűjtemény egyes kollekcióját néhány napra a látogatók elé tárjuk. Az OMF 1971. november 16-án kezdte meg a raktárépület kiépítését, amely természetesen együtt járt az E szárny héjazatának szinte teljes cseréjével. Az építkezés ütemének köszönhető, hogy feltehetően 1973 őszén A beköltözést megkezdhetjük. 1971-ben az OMF korábbi falkutatási munkája alkalmával előkerült vako­lat alatti falképek feltárása folytatódott. A restaurátorok megállapították, hogy a falképek teljes feltárása és restaurálása hosszú időt vesz igénybe, és csak az után kezdődhet meg a munka, ha a termek vakolatait helyreállították, tehát a múzeumi helyiségek teljes kialakítása után. Ilyen elehelyezési és működési gondokkal küzdve, a Sárvári városi Tanács Művelődésügyi Osztályának megértő támogatásával, mégis 'beilleszkedhetett a múzeum a város népművelési programjába, mintegy kiegészítve azt. 1971. április 4-én a városi tanáccsal közösen nyitottuk meg Szombath Fe­renc magángyűjtő anyagából összeállított „Lengyelek Sárváron 1941—1971." című kiállításukat. Az ünnepélyes megnyitón Lengyelország budapesti nagy­követksége és a Lengyel Kultúra képviselői is megjelentek. Ezt a kiállítást szeptember 1-én (Lengyelország nemzeti ünnepén) a Lengyel Kultúra budapesti kiállító termeiben is bemutatták. Április 30-án, Nádasdy Ferenc országbíró halálának 300 éves évforduló­jára, a városi tanáccsal közösen rendezte meg a múzeum a Nemzeti Múzeum Újkori Osztályától ikölcsönzött anyagból a „Főúri díszfegyverek" kiállítást. A bemutatót teljes értékűvé tette Dr. Temesváry Ferenc azonos című munkája, melynek előszava az első magyarországi gyűjtemény alapító főúr munkásságát is taglalja. A kiadvány a városi tanács gondozásában jelent meg. A kiállítás megnyitása előtt a Magyar Tudományos Akadémia emlékülése zajlott le a vár dísztermében. A várossá avatás évfordulóján a hagyományos képzőművészeti kiállításunk nyílott meg, amely Sárvárról elszármazott képzőművészeink évenként meg­rendezett tárlata. Az 1971-es év Múzeumi Hónapján Szily Imre Balázs építőművész diplo­mamunkáját mutattuk be a kékszalonban rendezett kiállításunkon. Jánosházán a Nóvák Zsuzsanna és Nógrádi Géza gyűjtéséből készült „Kissomlyó népies kőbányászata" fotókiállítást nyitottuk meg. Még ez év nyarán és őszén két filmet is forgattak a várban és a múzeum termeiben. Urbán Ernő író — városunk szülötte — szűkebb pátriáját mutatta be az országnak filmjében, és néhány hét múlva pedig a Kazamaták titka с film (Urban Ernő) forgatását végezte a Tv egyik csoportja. 1972-ben, Szily Imre Balázs kiállítása helyén, Vörös Ferenc helybeli tanár­festőművész önálló kiállítását nyitottuk meg, a fegyverkiállítás termeiben pe­dig a sárvári iskolák gyermekrajzkiállítását tekinthették meg látogatóink. A városi- tanács kívánságára a város fejlődését és a fejlesztés terveit ma­kettokkal, fényképekkel kiegészítve egy kamarakiállításon népszerűsítettük. A bélyeggyűjtőkkel közösen, júniusban felépítettünk egy bélyegkiállítást, melynek nagy közönségsikere volt. Sajnos az augusztus 20-i — várossá avatási — ünnepség alkalmával ha­658

Next

/
Oldalképek
Tartalom