Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Néprajz - Aumüller István: Makkos fazárak Burgenlandban

SAVARIA 5—6. KÖTET A VAS MEGYEI MUZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1971—1972 MAKKOS FAZÁRAK BURGENLANDBAN AUMÜLLER STEPHAN, Luising A makkos lázárakkal foglalkozó magyar irodalom tanulmányozása serkentett arra, hogy azokat Burgenlandban is megkeressem. 1964 nyarán indultam el a közeli Heiligenbrunn-foa (Szentkút), hogy ott a pinceialu gerendaházait szemügyre vegyem. Az eredmény örvendetes volt: felfedeztem Burgenland területén az első négy maikkos fazárt, melyek közül kettő még használatban van. Heiligenlbrunn (Szentkút) egy kis parasztfalu, Güssing-től (Németújvár) 12 km-nyire délre, nem messze a magyar határtól. A lakott falu és a Hochberg-nek nevezett dombocska délkeleti lejtőjén egy lakatlan pincefalu húzódik végig. Itt nem földbe vájt pincékkel, hanem kivétel nélkül zsúpfedeles baronaépületekkel találkozunk, amelyekben HeiMgenbrunnon kívül Hagensdorf (Karáosfa), Luising (Lovászad) és Deutsch—Bieling (Németbükkös) gazdái boraikat préselik és tárolják. A lejtőkön elterülő szőlőkertekben többnyire még nem nemesített szőlőfajokat művelnek (Direktträger). A parasztok, akik elsősorban mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoznak, boirukat az osztrák törvény értelmében nem is adhatják el; mint házi italt fogyasztják és „Uhula"-ina(k nevezik. A bécsi kirándulók „Dreimännerwein" -nek nevezik ezt a nagyon savanyú italt. Ezzel azt akarják mondani, hogy a „íbosrt" csak kényszerrel lehet elfogyaszttatni, ugyanis két embernek le kell fognia a szerencsétlen kiválasztottat, hogy a harmadik beleömthesse a savanyúságot. De a nyári hőségben mégis megteszi a kötelességét, mert jól oltja a szomjúságot és — Steimgralben-i (Bányácska) ásványvízzel keverve — asszonyoknak és ifjaknak is megfelel. A több mint száz zsúpfedeles boronaépület két helyiségből áll: a présházlból (Preßhaus) és a tulajdonképpeni pincéből (Keller). Az utóbbi évtizedekben sok esetben még egy kis lakószobát rendeztek be harmadik helyiségnek. Ebben azonban csak étkeznek, ha a hegyen dolgoznak, — vagy szórakoznak, ha szabad idejük megengedi. A hely szűke és a választott tárgy kis terjedelme nem engedi meg, hogy a pincefalu „Mannerdorf'-szerepéről is megemlékezzek. E témával talán még hivatott szakemberek is foglalkoznak. Csak annyit legyen szabad elmondanom, hogy ezen a kis eldugott helyen még ősrégi szokásformák tudták magukat fenntartani. Ezt elsősorban annak a tényezőnek tulajdoníthatjuk, hogy a heiligenbrunini borgazdák legalább eddig nem is akartak a modern borgazdálkodás vívmányaival lépést tartani; különben a civilizáció és annak egészségtelen kinövései már régen elsöpörték volna a régi parasztkultúrának ezt a nagyon érdekes reliiktuimát. Két évvel ezelőtt itt-ott még a gúzsos préselést is lehetett látni; most azonban a gúzs már csak ott lóg a falon a modern prés mögött. A 279