Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Kőhegyi Mihály: Megjegyzések és pótlás két szombathelyi II. század végi dénárlelethez

állaga is különböző: az 58 darabból álló jóval kopottabb, töredezettebb darabokat foglal magában.-Elrejtési idejük is különböző. Az augusztusa leletből igen sok elíkal/lódortt, összegyűjtésük — a teljesség érdekében — kívánatos lenne. Az alábbiakban a műszaki alakulatban szolgált bajai katonák tulajdo­nában lévő darabok feldolgozását adjuk közre. 3 Elöljáróban még megemlítjük, hogy ezt a leletet is korsóban találták. Ezt valamennyi volt katona egyöntetűéin állította, de erről győznek meg benmünket az egyíkorú napi­lapok is. 4 Arról is kapunk hírt, hogy a „repedezett agyagkorsót" Tóitlh Sándor tizedes, Karászi Vince, Müller Károly és Szabó Béla honvéd csoportja találta meg. 5 A látszólag érdektelen adat azért meggondolkoztató, mert a most feldolgozott érmek tulajdonosai nem vollak Tóth tizedes csoportjában, sőt még rajában sem. Nyilvánvaló, hogy a kö­zelben dolgozóknál még több denár lehet. Kétségtelen, hogy a múzeumba került 978 darab denár csak töredéke (talán fele) lehetett az eredeti együttesnek. A most előkerült anyag kronológiai sorrendben a következő: 6 Traianus i. sz. 103-111 i. sz. 103-111 i. sz. 103-111 Hadrianus i. sz. 117 i. sz. 119-122 i. sz. 125-128 i. sz. 134-138 i. sz. 134-138 Sabina Coh. 69 RIC 116 1 db Coh. 85 RIC 118 de ezüst de ezüst 1 db Coh. 462 RIC 169 1 db Coh. 250 RIC 4 с 1 db Coh. 1324 RIC 137 a. 1 db Coh. 465 RIC 202 с 1 db Coh. 966 RIC 256 a. 1 db Coh. 1335 RIC 267 a. 1 db Coh. 24 RIC 391 1 db Antoninus Pius i. sz 140-143 sz. 150-151 sz 160-161 sz. 161 után i. sz. 161 után Coh. 14 RIC 61 с 1 db Coh. 220 RIC 196 1 db Coh. 631 RIC 313 с 1 db Coh. 164 RIC 436 1 db Coh. 357 RIC 441 1 db Coh. n. h. RIC n. h. BMC m. h. E. ANTONIVS PI-VS PP TRPXV... (XVII?, XVIII?) H. TR РОТ XIX COSIIII Nőalak, jobbját kinyújtja, baljában bőségszaru 1 db Antoninus Pius és Marcus Aurelius i. sz. 140 Coh. 14 RIC 415 a. de Av: babérkoszorú 1 db 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom