Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Kőhegyi Mihály: Megjegyzések és pótlás két szombathelyi II. század végi dénárlelethez

4. KÖTET SAVARIA A VAS MEGYEI MUZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1966—1970 MEGJEGYZÉSEK ÉS PÓTLÁS KÉT SZOMBATHELYI II. SZÁZAD VÉGI DENÁRLELETHEZ KŐHEGYI MIHÁLY Szerencsés véletlen folytán az utóbbi években két római pénzleletet találtak Szombat­hely határában s ez lehetővé teszi, hogy a város római kori történetének néhány moz­zanatát az eddigieknél világosabban lássuk és kronológiailag szűk halárok közé szorítva rögzíthessük. Ez indokolja a két lelet együltcs feldolgozását, illetve az ebből levonható következtetések közzétételét. A Nárai úttól észiaíkra lévő téglagyár mögö<tt húzódó erdőben, Szomlbatihely nyugati határában, a volt katonai lőtér közelében, 58 darabból álló ezüstdénár lelet került elő 50 cm mélységből, 1959 júliusában. Az egyfülű kancsót, melyben eredetileg a pénzt elrejtették, még a régész odaérkezése előtt összetörték. 1 (Lásd a térkép 1. lelőhelyét) 1959 augusztus első felében a honvédség 2244. számú műszaki csoportja egy újabb pénzleletet talált a már jelzett hely közelében. (A térképen a 2. lelőhely). Ebből 978 darabot a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába szállítottak. 2 A két lelet, bár egymás közelében találták, nem tartozik össze. Az érmek fenntartása, 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom