Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Szövényi István: Képek a dualizmus-kori Kőszeg történetéből, Chernel Kálmán naplói alapján

smind saját osztályának kritikája is, és némi személycserével a dualizmus-kori társa­dalomra is alkalmazható. „Mindjárt közvetlen lakásunk szoimszódságában — idézi fel emlékezetében — a 15-ik számú 2 házban hosszabb évek során a világtól, minden emberi társaságtól mereven elzárva Fügh János tartózkodott. Még ifjú éveiben a' miikor az ügyvédi vizsgát letette, hazajött, s a soproni színiház (karzatától lebuíkván agyrázíkódtotás, vagy mint imá­6o!k állították atyjával történt .meghaisoinlás ikövetlkeztoben elméjében [magzavaradott. Aty­jáinalk elhalálozásával az úri utazában levő egyik családi iházat ikapta osztályrészben, a' hová azonnal bezárkózott, senkit magához nem bocsájtott, a ház kapuját gerendák­kal, ládákkal eltorlaszolta, s télen nyáron a kapuszín alatt tanyázott. Élelmezéséről fivére Zsigmond gondoslkodott, ki cselédje által az étkeket naponként déli 12. órakor szolgáltatta ki számára. Л cseléd kopogtatására Fügh a kaput kevéssé kinyitotta, ebéd­jét dörmögés kíséretében átvette. Ha az étkek nem feleltek meg ízlésének — a' mi gyakran megtörtént — akkor hangos kifakadások között azokat edényestől az utczára kiihajította. Az 1829-ki rendkívüli szigorú telet szintién a kapuszíniben töltötte, mely alkalommal lábait elfagyasztotta. Kínos fájdalmakat szenvedhetett a boldogtalan, mint­hogy jajveszékelő hangjai éveken át az utczán ki hallatszanak. Nyári éjjeken gyak­rabban szomjúságtól űzetve kijött önkéntes börtönéből, hogy a Tallián-félc ház előtt (13. sz.) ;í található kútból korsóját megtölthesse. Kapujának zajos dübörgésére holdvi­lágította éjjelen, mi kíváncsi gyermekek ágyunkból az ablakhoz rohantunk, hogy a sajátságos szomszédot színről színre láthassuk. Habár arczánák vonásait egészen neim vehettük ki, de rongyokba burkolt alacsony termetéi, melyet térdig érő sűrű szürke szakái, és bajusz borított, jól megkülönböztettük... Mintegy 25. évet töltött a boldog­378 6. A piactér a múlt században

Next

/
Oldalképek
Tartalom