Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Patay Pál: Vasi harangok

a kőszegi, ill. szombathelyi műhelyeknek is csak egy-egy — fentebb már említett — harangjával találkozunk, ettől elteikintve pedig egyedül csak 3 bécsi öntésűvel (mindhárom Kommend 1887), addig a Selterihoífeir-féilie harangoknak se sízeni, se száima (1864-1869-ből 9, 1870-1879-ből 4, 1880-1889-ből 7, 1890- 1899-ből 9, 19001909-ből 6, 1910—1919-ből 13 harangját regisztráltuk). A szombathelyi és kőszegi műhelyek megszűnését követően (előbbi 1883 után, utóbbi 1887 és 1891 között) tehát szinte egyeduralomra tett szert a megyében. Ezt a Seltenlhofer cég a két világháború között is megtartotta, hiszen még a budapesti műhelyek is csak elenyésző számimal vannak képviselve e területen (Szlezák László 1, a Harangművek R. T. 4 haranggal 65 Séltenhofer-félével szemben). Végül a teljesség kedvéért meg kell említenünk azt is, hogy a második világháborút követő évekből származó 3 harangon Szlezák Rafael nevével találkozunk. Az isimertetett harangok még egy kérdésiben adnak számunkra tájékoztatást. Megerősítenek bennünket abban a véleményünkben, amit Nógrád megyei viszonylatban volt alkalmunk kifejteni,

105 hogy a harangok, mint a mindennapi falusi élet ütemének irányítói, régebben, különösen még a XVIII. században, nem is annyira az egyes egyházaknak, mint a község egész közösségének birtokában voltak. így sok, elsősorban kisebb lélekszámú, de vegyes felekezetű községben a harangok a katolikusok és evangélikusok közös tulajdonában (közös használatában) voltak, sőt némely helyen még napjainkig is abban maradtak (Kemeneskápolna, Merse, Pórládony). Mégis a harangok közisiégii tulajdonú 'voltát legszembetűnőbben Bolhán és Tokoircson Digyélhetjük meg. E két községben tulajdonképpen ma is van ilyen harang. Tokorcson az 1656. évben öntött harangihoz barangozót még a XX. század elején is a politikai község fogadott, nam piedig vailamelyilk egyiház. Bobán az 1762-ihen öntött hanang felirata, „BABAI LAKOSOKÉ", maga tanúskodik arról, hogy azt a község együttesen öntetté. Egyébként még ma is így tartják nyilván. A harangok közös használata a türelmi rendelet hatására sok helyen megszűnt. Különösen ott, ahol ekkor evangélikus anyagyülekezetek alakultak (Bük, Gérce, Kcmenesmagasi, Kissomlyó, Nagygeresd, Vönöck, ill. a leányogyházak között Kemenesipálf a). Azonban több helyen még a XIX. század közepén is történik közös használatban Lévőkről említés. Az ilyenek száma azonban egyre fogyott, bár még 1915-ben is — a már fentebb említetteken kívül — számos helyen említenek a „politikai" vagy „polgári község tulajdonát képező", ill. „közös tulajdonjogú" harangot (l)uka, Iklanberény, Ficlsőmesteri, Mesterháza, Kiisgeresd, Pórládony, Felsőság, Simaháza, Berektoimpaháza). A harangok közös használatának megszűnése a rendelkezésünkre álló adatok szerint általában bélkés egyezség útján következett be. A kérdéses harang (vagy harangok) hol a katolikusok (Bük 1785—88 között, Nagygeresd 1787, Nemesládony 1879), hol az evangélikusok birtokában maradt (Kissomlyó 1789, Kemenesipálfa 1792, Vönöck 1796, Kemenesimagasi 1802 előtt, Nemeskocs 1808 után, Cák 1895), míg a másik félnek pénzben térítették meg a haranghoz való jogát. Perre talán osak Gércén került sor, amely a nádorig is feljutott. Mégis végül az összeg fölött, amit a katolikusok tartoztak kifizetni, két év múltán itt is egyezségre került sor. Egészem különlegesineík mondható az az osztozkodás, amit 1829-ben Kőszegdoroszlón hajtottak végre, ahol is a repedt harangot kettéfűrészelték s a két gyülekezet a néki járó részt — a harang felét — természetiben kapta meg. Ha a harangok fölöltli oszitozíkodás legtöbbször békés egyezséggel ért ás véget, való183