Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Horváth Ernő: Adatok Szabó Imre életrajzához és botanikai munkásságához

Szabó Imrének 1894. aug. 22.-én Felsőlendváról Waisbecker Antalhoz írt levele. sem tudjuk, hogy először hol tanított. Első biztosan megállapítható munkahelye Szeged, ahová 1903. XII. 30.-i dátummal kapja meg kinevezését a ,,Főreáliskolához". Itt ismét fel­lángol benne a növénygyűjtő szenvedélye, s gyűjteni kezdi Szeged, Királyhalma, Horgos és Kiskundorozsma környékének pusztai növényzetét, melyeket revízióra, illetve meghatáro­zásra DEGEN ÁRPÁDnak küld meg, sőt később teljes gyűjteményét is átadja Degen Árpád herbáriuma számára. 11 Ezekben az években ismerkedik meg, majd kerül szoros barátságba LÁNYÍ BÉLÁVAI, aki mint Szeged környék szülötte és kutatója méltó munkatársra talál benne. 1908 - 1916-ig együtt tanítanak és botanizálnak Szegeden, illetve annak környékén. LÁNYI BÉLA 1914-ben elkészíti „Csongrád megye flórájának előmunkálatai''' с mű­vét, melyben SZABÓ IMRE herbáriumának adatait is felhasználja, melyeket HD-vel jelez, s mint ahogy a „Rövidítések" fejezet alatt megjegyzi: „HD annyi mint Degen herbáriuma, Szabó Imre gyűjtése", s végül névszerint is könszönetet mond néki herbáriumi adatainak rendelkezésére bocsájtásáért. Együttműködésük tovább is folytatódik, hiszen, ha életrajzi adataikat vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy fedésbe kerülnek egymással, hiszen mikor 1916-ban LÁNYI BÉLA a trencséni Felső Leányiskola igazgatója lesz, abban a városban találjuk SZABÓ IMRÉT is, mint a kath. főgimnázium tanárát. LÁNYI BÉLA 1918, okt. 26-án bekövetkezett halála után néhány hónappal SZABÓ IMRE is elköltözik Trencsénből, s mint menekült tanár 1919. II. 20-ával a székesfehérvári Áll. Főreáliskolánál nyer beosztást. Itt kerek egy esztendőt tölt el, majd 1920. II. 20-tól a szombathelyi Áll. Leánygimnáziumban találkozunk vele. Erről az iskola 1919—20. évi Évkönyvéből az alábbi tájékoztatást olvashatjuk: „Február közepén jó 11 Lányi, В.: Csongrád megye flórájának előmunkálatai. MBL. XIII. 1914. Bpest, 1915. p. 234-243. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom