Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Mendele Ferenc: A pankaszi harangláb műemléki helyreállítása

SAVARIA 3. KÖTET A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1965 A PANKASZI FAHARANGLÁB MŰEMLÉKI HELYREÁLLÍTÁSA MENDELE FERENC A Vas megyei Őrség az ország egyik legismertebb és legnevezetesebb etnikai területe, néprajzi tájegysége. Szeres településeinek régi épületei a kutatókat még ma is állandóan foglalkoztatják. A műemlékvédelem is különös gonddal és — Göcsejjel együtt — először ezt a területet kutatta, majd dolgozta fel, hogy régi épületeinek védelmét biztosíthassa. A helyszíni adatgyűjtés eredményeként így ezen a területen különösen sok népi műemléket tartunk nyilván.

1 Ezek közül — a szalafői kástu és a kerített ház mellett — talán a legismertebb az 1755-ben épült

2 pankaszi református faharangláb. (1. kép) A harangláb a szeres település belterületének legmagasabb pontján, a Petőfi u. 32. és 34. sz. lakóházak kertvégében, a volt Keleti-szeren áll. (Helyrajzi száma: 121,124/2).

3 Aközel négyzetes alaprajzú, kéttetős típusú faharanglábat a földre helyezett négy-négy talpgerenda tartotta.

4 Az átlagosan 37/26 cm keresztmetszetű faragott tölgygerendákat a sarkokon gerendacsonkok, illetve fatuskók támasztották meg. A nyolc talpfából hatot egy gerendából faragtak ki, az északi —, valamint a keleti szélső gerendát lapolással toldották meg. Lapolással csatlakoztak egymáshoz a keresztbenálló talpfák is. A talpgerenda-rács négy sarkán egy-egy lábfa (faoszlop) tartja az alsó tető, a „szoknya" vízszintes koszorúgerendáit. A talpfákba csapolt lábfákat két-két alsó könyökfa merevíti. A talpgerendák középső négy csomópontján ül a toronysisak fedélszékéig felfutó, több mint hét méter magas négy tölgyfaoszlop. Ezeket az oszlopfákat két-két nagytámfa és ugyanennyi könyökfa rögzíti a talpgerendákhoz. A torony törzsét aloktó négy oszlopfát (a szoknya koszorúgerendáinak magasságában) egy alsó-, felette cca. 2,5 m-re egy felső, körbefutó kötőgerendasor fogja közre. A szoknya szarufái fent ezekre a kötőgerendákra támaszkodnak. A kötőgerendák között négy pár andráskeresztet találunk. Az oszlopfák felső végét a tetősátor koszorúfái kötik össze. Alul az oszlopok közét a talpgerendákra helyezett két-colos tölgyfapalló borította. Ez utóbbi a harangozóhely, a harangozó-állás. A szoknya 16 szarufáját alul a lábfákon nyugvó koszorúgerendák tartják. A hasított és faragott fából készült szafurákat faszögekkel rögzítették és faszögek erősítették fel a 11 sor tetőlécet is. Az alsó tetőt, a szoknyát kézi csépelésű rozsszalmával fedték. A szoknya alatti terület oldalt nyitott volt. 1 Műemlékjegyzék. Budapest, 1960. 436. 1. 2 Az építés évszáma (1755) a DK-i oszlopfa keleti nagyducán látható. 3 TÓTH JÁNOS: így épít a vasi nép. Szombathely, 1938. 45.1. 45. és 46. ábra („Ref. harangláb Németh Lajos kertjében", a volt Gyöngyvirág utcában). — TÓTH JÁNOS: A keleti és a nyugati székelység építészeti kapcsolatai. Különlenyomat a Technika 1942. évi 9 — 10. számából. Budapest, 1943. 18.1. 42. és 43 II. ábra. — TÓTH JÁNOS: A magyar falu építőművészete. Szombathely, 1945. 52. és 59. 1. (A könyv az „Őrségi szoknyás harangláb"-ról fényképet is közöl. — 259. sz.) — 4 BALOGH ILONA: Magyar fatornyok. Budapest, 1935. 29.1. 229