Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Horváth Ernő: Pleisztocén famaradványok Szombathely környékéről

Salix repens L. Bélsugarai nagyjából azonos arányúak, de valamivel kisebb méretűek, mint a Salix fragilisnál. Belsugarparenchyma sejtjei is ehhez hasonlóak. Sugárirányú falán 3 — 10 sorban található gödörke. Keresztmetszeti képének jellemzője, hogy évgyűrűjének tavaszi pasztájában egy, esetleg kétsoros, nagyobb edényekből álló gyűrű helyezkedik el. Évgyűrűi szűkek. Salix cinerea L. (V. tábla 1 — 3 kép) Keresztmetszeti képe a Salix repenshez áll közelebb. Évgyűrűjének tavaszi pasztájában a tágabb lumenű edények 5 — 6 sorban is elhelyezkedhetnek. Tehát szórtlikacsú fája ellenére az évgyűrűje jól kirajzolódik. Az őszi pasztában a kisebb méretű edények előtt és után sorba rendeződött tracheida sorokat találunk. Edényei kissé szögletesek. Bélsugarai egysorosak, heterogének. Jellemzője, hogy az egyes bélsugarak közepe táján, a hosszabbaknál esetleg több szakaszban is, a bélsugár sejtek 2—5 soron át alig hosszabbak, mint a szélességük. A többi részének sejtjei hosszban szélességüknek 4-szeresét is elérhetik. Ezek rendszerint szögletesek, míg a rövidebbek kissé legömbölyítettek. A tracheák és tracheidák falában hasítékszerű gödörkék és szórványosan udvaros gödörkék is előfordulnak. A belsugarparenchyma sejtek falán 6 — 10 soros gödörkézettség tapasztalható. Ezideig tehát a három fenti fajt sikerült a nagy számú maradványból megkülönböztetni. Lehetséges azonban, hogy ezeknek a száma, jobb összehasonlító anyag esetén, még bővülni is fog, tekintve, hogy a meglevő xylotomiai határozókönyvekben (In. Lit. : 3., 8., 12.) csupán 4 fajuk van feldolgozva. Sorbus aucuparia L. (V. tábla 4. kép, VI. tábla 1 — 2 kép) Ennek a fajnak két darab másfél cm átmérőjű ágdarabja került elő. Fája szórtlikacsú. Edényei magánosak, vagy ikerpórusosak. Ritkán 3—4 tagú likacssugarak is előfordulnak. Az évgyűrűhatár-menti edények a tavaszi pasztában alig valamivel nagyobbak, mint az őszi pasztában, ahol viszont egy kicsit csekélyebb a számuk. Az évgyűrűhatárt egy sötét vonal jelzi. A bélsugarak 1—2, ritkán 3 sejtsor szélesek. Magasságuk 15 — 25 sejt, de sokszor 3 bélsugár is kapcsolódik egymáshoz és akkor a 60 sejt magasságot is elérheti. Az edények egyszerű áttörésűek. Falukon ritka csavaros vastagodás és udvaros gödörkék találhatóak. A bélsugár sejtek homogének. Maradványunk jól beleillik az egész együttesbe. 5. sz. lelőhely: Szombathely — Pohl-gödör Ez a lelőhelyünk Szombathelytől D-re a Körmendi út jobb oldalán, a Perinttől mintegy 5 — 600 m-re van. E helyről először 1961-ben gyűjtöttem maradványokat, amikor elég érdekes rajzolatú, iszaplencséket is tartalmazó falfelületre bukkantam. A bánya eredetileg a Körmendi úti 1. sz. (volt Pohl-féle) téglagyár agyagfejtőjéül szolgált. Felszínéről 1,5 — 3,5 m vastagságú vályogot termeltek le. Maradványaink 3 — 5 m mélységből látnak napvilágot. A gyűjtést napjainkban megnehezíti az a tény, hogy az idei árvíz óta az egész bánya víz alatt áll és a fejtést is csak kotrógépekkel tudják végezni. Azonban így is hozzá lehet jutni maradványokhoz. Érdekessége a lelőhelynek, hogy ezekből a kavicsfalakból őskori lakóvermek kerültek elő, melyek a vályog korának meghatározásánál nyújthatnak segítséget. A vályog egy része ugyanis a kultúra után képződhetett, mely a régészek szerint kora-bronzkorú. A másik sajátossága a lelőhelynek, hogy ezideig egyetlen Salix kivételével csupán Picea—Larix maradványok kerültek elő. 2 Savaria 17