Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Wessetzky Vilmos: Egyiptomi istenek Pannóniában
1935-ben felszínre került közép birodalmi szentély 5 . III. és IV. Amenemhat fáraó e templomának elejéhez és végéhez a Ptolemaios- és császárkorban szervesen építették hozzá azokat a részeket, amelyek annak a fontos megállapításnak bizonyítékai lettek, hogy a középbirodalomtól a legkésőbbi korokig egy kultusznak folyamatos továbbélésével állunk szemben. Az egyiptomi birodalomnak egész új gazdasági fejlődést biztosító fayumi öntözőberendezések területe és temploma okszerűen Thermutisnak volt szentelve. Egyiptomi neve, Renenet a „táplálékra", „táplálóra" (rnn) 6 , utal, a wt.t 1-kígyó alakjában elképzelt személye így kapja a Renenutet összetett névben a nőnemű névelővel a görög Thermutis kiejtést. A termő föld, a termények istennőjének közel két évezredes kultusza folytatódik és él tovább a Ptolemaios- és császárkorban és csúcsosodik ki Isidoros nagyszerű Isishimnuszában, amelyet görög nyelven véstek e templom előcsarnoka oszlopára. A %OÜQS ßtxaiXeLcc táv &s<bv üdvözlet, az istenek királynőjének, a termékeny föld, de egyben a művészetek, tudományok istennőjének, minden jó forrásának szól, azonosítva a régi tartalmat jelentő Renenutetet a minden üdvöt magában egyesítő Isis személyével. Felső-Egyiptomban is egy régi kultuszhelyre utal egy hasonlóképpen elég jó állapotban levő Ptolemaios-kori templom a thébai nyugati parton. Egy munkás, iparos, művész kolónia dolgozott ott a Királyok Völgye és a templomok monumentális építkezésein, és városkájuk romjai Der el Medinében 8 ma legfőbb forrásunk az egyiptomi lakótelepülésre. A Ptolemaios-korban emelt temploma nemcsak szépségével válik ki, hanem három fülkés szentélyének eddig kellőképpen nem méltatott reliefábrázolásai révén a késői kori egyiptomi 3 vallásnak nagyszerű forrásanyagul szolgál. Az ítéletjelenetnek talán leggrandiózusabb ábrázolását láthatjuk, amelyben új beállításként személytelenül szerepel az elhunyt, és követik ezt a templomot alapító Ptolemaios Philopatort és az egyiptomi isteneket bemutató áldozati jelenetek. Az utóbbiak közt szerepel Hathornak, annak az istennőnek az alakja is, akinek a templomot szentelték. Trónusán ülve látjuk őt és mellette Isist is, de csak a feliratokból tudjuk meg, hogy kiket ábrázol az életnagyságú relief, mert alakjuk, ruházatuk teljesen egyező. Míg Medinet Madiban a földből új életet fakasztó Renenutet természetes módon olvad be Isis személyébe, úgy itt az eredetileg, de még a Ptolemaios-korban is kultuszában élesen elhatárolt Isis és Hathor külső egyeztetése, valamint ugyanitt Sothisnak Isis-Hathorral való azonosítása Isis hatóköre általánosítására, az egyiptomi istenszemléletnek bizonyos átalakulására mutat. A régi hagyományra támaszkodó, azt őrző görög—római kori vallásban jelentkező új vonások közé tartozik a példaként felhozott istenalakok egybeolvadása. E szemlélet fejlődése oda vezet, hogy az egyes kultuszterületeknek szertartások szerint is tagozott sokrétűsége ellenére egy olyan istenség alakult ki, aki a többi isten felett áll, aki az élet forrása és az etikai normák letéteményese. így áll előttünk Isis alakja. A kornak a hivatalos vallást tükröző templomfeliratai egy másik érdekes jelenségről is tanúskodnak, és ez az istenek alakjának egyre jobban emberivé válása. Emberi jelleg, magatartás vonásait viszik át az istenekre; mint E. Otto erre rámutat, 9 olyan jelzőkkel találkozunk az istenek megnevezésében, amelyek azelőtt csak emberek nevei mellett voltak láthatók, — általánosan, vagy egyes tisztségekkel kapcsolatosan. Ilyen sajátosság e kor vallásos szemléletében az is, amit az isteneknek fokozottabb 5 A. Vogliano: Primo rapporto degli scavi condotti della missione archeologica d'Egitto di Madinet Madi. Milano, 1936. V. ö. R. Naumann: Der Tempel des M. R. in Medinet Madi. Mitt. d. Deutsch. Inst, für Ägypt. Altertumskunde in Kairo, 8. (1939) 185 ff. 6 WB II. 436. 7 WB I. 378. 8 Első publikálás : Fouilles de l'Institut Français d'Archéologie Orientale. Rapports préliminaires. I. Deir el-Medineh (1922- 1923) par B. Bruyère. Le Caire, 1924. (Folyamatosan 1953-ig). 9 E. Otto: Zum Gottesbegriff der ägyptischen Spätzeit. Forschungen und Fortshritte, 35 (1961) 280. 142
