Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben
SAVARIA 3. KÖTET A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1965 EGYIPTOMI ELEMEK AZ ARANYKORI LATIN KÖLTÉSZETBEN TRENCSÉNYI-WALD APFEL IMRE Az egyiptomi kultuszok szerepe a római vallástörténetnek a hazai és a nemzetközi tudományban egyaránt sokszor és behatóan tárgyalt fejezetei közé tartozik. Nem mindig részesül azonban kellő figyelemben az a körülmény, hogy az egyiptomi istenek nem elszigetelten léptek fel Itália, majd az egész római birodalom területén, így a mi Pannoniánkban is. Az egyiptomi vallás hatása szerves része volt annak az átfogó kulturális befolyásnak, amely meghatározott történeti feltételek között jórészt Alexandrian, illetőleg a hellenisztikus Egyiptom szinkretisztikus jellegű műveltségén keresztül érte Rómát. Már ezt megelőzően Róma maga is jeletékeny hellénizálódáson ment keresztül, bár ez a hellénizálódás, az egykorú Kelet jórészétől eltérően, nem sajátos vonásainak elhalványítására, hanem éppen erőteljesebb kibontakoztatására vezetett. De ezúttal nem a római köztársaság művelődésének úgyszólván minden vonatkozásában kezdettől fogva érvényesülő görög befolyással és ennek végső fokon Róma sajátos kultúráját érlelő szerepével kívánunk foglalkozni. Igaz, hogy a csak jóval később jelentkező egyiptomi hatás is nem egyszer éppen az alexandriai közvetítés folytán az egyetemes hellenisztikus kultúra egyik összetevőjeként fogható fel, bár jellegzetes vonásai még a szinkretisztikus formákban is határozottan felismerhetők. Arról azonban számos — szubjektív és objektív — okból le kell mondanom, hogy ezt a széleskörű hatást, amely, ismétlem, távolról sem korlátozódott a vallás területére, érvényesülésének hosszú századain át, minden vonatkozásában ábrázoljam. Kétségtelen viszont, hogy nálam illetékesebbeknek előbb-utóbb erre is vállalkozniuk kell, annál is inkább, mert Egyiptom letűnt kultúrájának műveltségünkben máig továbbélő elemeit, legalábbis jelentékeny részben, egy ilyen vizsgálat fogja csak kellő megvilágításba helyezni. Mindaddig rejtélyes vándorkövekbe ütközik tekintetünk, mint pl. a lengyelországi Gniezno románkori székesegyházának híres bronzkapuja előtt, amely Szt. Adalbert mártír holttestének kitételét ábrázolja, Osiris sírjának denderai ábrázolásához meglepően hasonló motívumok kíséretében. Jellemző, hogy az egyezés magyarázatára még olyan megfigyelő sem mer vállalkozni, aki tudja, hogy Gniezno környékén már a római korban odakerült Isis-szobrot is találtak. 1 Olyan kérdésekben, amelyeket mai ismereteink mellett a szakemberek is kénytelenek 1 F. Derekain: Religion égyptienne et sculpture romane? Chronique d'Egypte 34 (1959) 73 — 75. 1. Szerző szemmélláthatólag nem ismeri a bronzkapu lengyel irodalmát, még T. Dobrzeniecki kis könyvét sem (Die Bronzetür von Gniezno, Warszawa 1954), amelyből kitűnik, hogy a szóbanforgó dombormű nem utolsó a sorozatban és nem a szent sírját ábrázolja, mint Derchain állítja („C'est la scène finale, représentant la tombe du saint... "), hanem martyriuma után a holttest ideiglenes kitételét (15. kép: „Aussetzung des Leichnams"); utána következik még a holttest kiváltása, ünnepélyes átszállítása (translatio) és eltemetése a gniezno-i székesegyházban. De ez a helyreigazítás nem érinti Derchain megfigyeléseinek a lényegét. 125
