Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Szövény István: A harminc éves kőszegi múzeum

SAVARIA I. KÖTET A VAS MEGYEI MUZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1963 A HARMINC ÉVES KŐSZEGI MÚZEUM SZÖVÉNYI ISTVÁN Harminc éve nagy történelmi évforduló lázában égett Kőszeg városa. 400 éves jubileumát ünnepelte annak a világraszóló hősi küzdelemnek, mely Nyugat kapujánál megállást parancsolt a hódító félholdnak. A hosszú évtizedek béna fásultságából felrázott város a történelmi tradíciók erejében megújulva, végre elhatározó lépést tett : kulturális értékeinek, a múlt becses ereklyéinek megőrzésére megteremtette saját múzeumát. Harminc éve annak, hogy a kőszegi múzeum szerény keretek között 1932 május 28-án ideiglenesen a vár emeleti helyiségeiben megnyitotta kapuját. De az út idáig hosszú és fáradságos volt. Mennyi jószándék, nemes törekvés veszett kárba, hány kiáltó szó maradt visszhang nélkül ! Az évforduló alkalmából tanulságos felidéznünk azt a több évtizedes harcot, melynek eredményeként a sok nemes elgondolás végre tetté érlelődött. A múzeumügy Kőszegen már az 1800-as évek végén lelkes pártolókra talált. Az akkori idők mostoha viszonyaira jellemző, hogy az országos múzeum- és könyvtárbizottság 1894-ben sajnálattal állapította meg, hogy Magyarországon mindössze 23 múzeum, ill. gyűjtemény létezik, mely a továbbfejlesztés alapjául szolgálhat. Az emlékirat nyomán a „Kőszeg és Vidéke" 1894. július 15-i számának névtelen vezércikkírója — bizonyára Wittinger Antal főszerkesztő — arra a következtetésre jut, hogy bár „vannak helyek, vidékek széles e hazában, ahol szép számmal találhatók" muzeális értékű tárgyak, ezek összegyűjtésére legfeljebb magánosok áldoznak, de az állam közönyös és szűkmarkú. Ezután felteszi a kérdést: „Hát mi, kőszegiek nem fogunk mozogni?" Pedig nem kell messze mennünk; milyen szép kis múzeumot rendezett be egy buzgó műértő a lékai várban. Kőszeg pedig nagylelkűen elajándékozta értékeit a lékai múzeumnak, a szombathelyi régiségtárnak, a helybeli és a győri gimnázium szertárainak. Némi túlzással azt állapítja meg, hogy „az egy Jurisich-féle zászlón kívül nincs már a városházán becsesebb régi tárgy, amely megérdemelné a múzeumban való elhelyezést." Felhívásával a helybeli családokhoz fordul, akik áldozatkészségükkel megvethetnék alapját egy „helyben alapítandó nyilvános múzeum gyűjteményének. Ha mi most helyben fogunk múzeum berendezéséhez; a még meglevőket talán közkincscsé tehetjük; talán sikerülne az eleinte kicsi alapra fektetendő gyűjteménynek a fokonkénti szaporítása s így Kőszegnek egy nevezetességgel többet biztosítani." A muzeális érték fogalma ebben az időben csak a régiségekre korlátozódott, ezért a vezércikk — sajnos — nem tér ki Kőszeg haladó kézműipari ágainak, szerszámanyagának és készítményeinek megmentésére. E tájban áll le városunkban az utolsó szövőszék, nem is gondol senki arra, hogy a posztós mesterség hírmondójaként legalább ezt az egyet megmentse az utókornak. A Freyler-féle 313