Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

S. Pável Judit: A szombathelyi Savaria Múzeum története

kulturális előadások vitorláját is mindjobban a politika felé sodorja, hogy ezeken keresztül is irányíthassa a tömegek hangulatát. 1914-ben hasonló indíték alapján felmerül a vándorkönyvtár terve is. 1915-ben a múzeum alsó helyiségeit ipari továbbképző tanfolyamok számára engedik át. Ugyanez év szeptemberében a város több iskoláját hadikórházzá alakítják és így a hontalanná vált iskolák a kultúrpalotában kérnek helyet. A városi Zeneegyesület zeneiskolája számára a „Kultúrház" részben öt helyiséget és a zene-iskolai hangversenyek rendezésére esetenként a nagytermet engedik át. A polgári iskola számára pedig a „múzeum"­ban az igazgatói irodát, a természetrajzi tár két termét, a régiségtár laborató­riumát. 92 Mikor évek múlva, a polgári iskola kiköltözik, ide is betelepszik a zeneiskola. Pedig az állam — annak ellenére, hogy több vidéki múzeumot be­szüntet — a szombathelyi múzeum segélyét felemeli, 93 de ez az összeg elforgá­csolódik az ismeretterjesztő előadásokon. A fel nem használt összeget pedig „jótékony" célra kell átadniok. A tár őrei önként leszállítják úgy is csekély tisztelet­díjukat 33%-kal. 94 A Főfelügyelőségtől Miske Kálmán a háborús viszonyokra való tekintettel halasztást kap Szombathelyre való beköltözése ügyében, de nem szívesen adják ezt meg neki, többször újra kell kérnie. Minden hibáért, mulasz­tásért Miskét okolják. Különösen a háború két utolsó évében élénkül meg a múzeumi ellenőrzés, s szinte goromba hangon tesznek szemrehányást neki. Mintha nem tudnának arról, hogy a vagyontalan Miske, milyen kincseket érő gyűjteményeket szerzett önzetlenül múzeumának, s hogy az előző években hány­szor fordult a legszükségesebb munkaeszközökért, konzerváló anyagokért, szak­könyvekért eredménytelenül a Főfelügyelőséghez! Mennyi ötlete volt modernebb gyűjtemények kialakítására (glyptikai, ipari), ásatások folytatására, de sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem kapott. 95 A helyi hatóságok és hatalmasságok a Kultúregyesület terjeszkedését, szándékait támogatták. Végül a Főfelügyelőség is rájön arra, hogy leirataival inkább a Kultúregyesület Elnökségéhez kellene fordulnia. Érkezik is ezután sok leirat. Ez áll bennük: „méltóztassék egész erejével oda hatni, hogy a múzeumnál tapasztalt szomorú állapotok megszűnjenek, s az oly tetemes anyagi és szellemi áldozatokkal létesített intézmény hivatásának megfeleljen." 96 Másutt ez áll: „méltóztassék a pangó életének szanálására vonat­kozó intézkedéseket megtenni, javaslatát bemutatni", 97 végül 1919 februárjá­ban: „a múzeum ügyeinek még lehetőleg ez évben Főfelügyelőségi kiküldött által történő végleges rendezésével kapcsolatban fog elintéztetni." Az ütközőponton álló kedves, szelíd, tudós Miske Kálmánról lepereg az intrika. Szívéből gyűlöli ezt az esztelen, népének érdekeit egyáltalán nem szolgáló háborút. Azonban nem forradalmi egyéniség, hogy felvegye a harcot saját társadalmi osztályával, s annak helytelen kultúrpolitikájával szemben. A múzeum élete a Tanácsköztársaság alatt 1919. április 28-án a közoktatási népbiztos megszüntette a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét. Miskének visszatér a munkakedve, s a Munkástanács továbbra is megbízza a szombathelyi múzeum vezetésével. Társul 92 K. Évi jelentése 1915. febr. 18. Sav. Múz. I. 93 Jkv. a K. 1916. 19.-én tartott rendes évi közgyűléséről. Sav. Múz. I. 94 K. Évi jelentése 1915. febr. 18. Sav. Múz. I. 95 Miske feliratai a Ffséghez és a válaszok 1915 — 1917. Sav. Múz. I. 96 K. Elnökségének 1918. jan. 17. a Ffségtől. Sav. Múz. I. 97 - 1919. febr. 1. Sav. Múz. I. 309

Next

/
Oldalképek
Tartalom