Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok

kiáltott rá, de a kutyát nem szégyellte összefogdoznyi. Néha megengedte egy-egy gyereknek, hogy megcsókolja a kezét. Ez olyan nagy dolog volt, hogy évekig eldicsekedtek vele. A fia igen jó tanuló volt az iskolában, ,,a kulákgyerekek meg ollan buták voltak, mint a föld" — adatközlőink szerint. — Igen jó tanuló a Jóska, kár, hogy nincsen 60 holdas birtoka! — mondta neki a szakállas iskolamester. — Ha pénzük lenne a taníttatására, nagy ember lenne belüllö! — Év vége felé egyszer sírva jött haza a gyerek az iskolából. — Miért sírsz, te gyerek? — kérdeztem tőle. — A tanító úr azt mondta, hogy a vizsgán az Erős Józsi ül a helyemre, ő mondja el a verset az öspörös úrnak ! — Nagyon megmérgedtem, aztán nem eresztettem el a gyereket a vizsgára. Nem merte soha megkérdezni az oskolamester, hogy miért nem volt ott a vizsgán a gyerek. Ha megkérdezték volna, nem köszönte volna, amit mondok neki. Winkler Ferencné 64 éves volt urasági szakácsné özvegyasszony volt. A felszabadulás előtt a két fia munkájából nem tudtak úgy megélni, mint most egyedül a saját munkájából a csoportban. Fiatal gyerekek voltak, vezetni kellett őket, sok baj volt velük. Ruházkodásra nem is gondolhattak; most meg ruhákat, ballonkabátot, rádiót vett. Nem gazdálkodik jól a pénzével, aki nem iperedik. Németh Lajosné 1940-ben Mekler intézőhöz került cselédnek. Egyszer 4 — 5 éves kislányát az intézőné szájon vágta, mert a fiúk által levert diót felszedte a kötényébe. Egész éjjel ömlött a vér a szájából, úgy ráütött. Németh Lajost meg vasárnap éjjeli parádéskocsisnak osztotta be; máskor úgy dolgozott, mintha mást nem is csinálna. Egyszer összeesett a fáradtságtól, és Mekler azzal büntette : — Többet nem leszel parádéskocsis! — Azt hitte, hogy ezt ő nagy bajnak fogja tartani. — Jónapot, kolhozasszonyok! — kiált be egy másik asszony tréfásan. — Ha megnyerném a főnyereményt, vennék a csoportnak egy teherautót! — Nehéz volt nagyon az átvedlés! — magyarázza nekem a másik. — Nem kényszerített engem senki a csoportba, mégis fájt a szívem az után, ami az enyém volt. Mikor a főggyeim mellett elmentem, sokáig megnehezült a szívem. Ríttam egy sort a tehénért is, ha megláttam . . . Magam sem bíztam benne, hogy bele tudok szoknyi a csoportba. Most már nagyon jól találom magam a csoportba, és kinevetem azokat a parasztokat, akik heccölik egymást hogy ,,ni, ezek a rongyosok, hogyan feszítenek az urak kocsiján!" — Egyszer mi, csoportasszonyok szedtük a krumplit. Mellettünk mentek el a parasztlányok, aztán gúnyosan összenevettek. — Csak ne nevessetek rajtunk, lányok, mert mi a magunkét szedjük, de ti a kulákét! — Van ollan, hogy mindent elgyőzne pazulni (el tudna pazarolni), de féreül, ha munkáról van szó! Csak akkor nagy a szája, ha elszámolás van . . . Aki szereti a pénzt, szerezzen munkaegységet! Az illen asz gondulla, kepeszkeggyen más, én nem kínlódok! Ha egy zsák aranyat adnak neki mindennap, akkor sem elégszik meg vele! Az illen ne is jöjjön be a csoportba! — Némelik meg szégyenli, hogy miilen sokat dolgozik, és visszahúzódik (megsértődik), ha nem veszik észre, hogy mit csinált. Néma gyereknek annya sem érti szavát: nem letagadni köll a tellesítményt, inkább ki köll magasítanyi! Fejletlen még némelik az illenbe ! — Elharapódzott a primadonnaszellem. Ha nem engeditek meg nekem ezt vagy azt, kilépek! Mint a gyerekeket a kankussal, úgy ijesztgetik az elnököt az állatgondozók, hogy otthagyják az állatokat, ha nem írat nekik dupla munkaegységet . . . 189