Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok

szögölön. Legjobb, ha 4 — 5 répa van 1 méteren. Ha nagy a tenyészterülete, nem gazdaságos.

86 A termelési tapasztalatok vázlatos leírásánál láttuk, hogy a régi gazdálkodási rendszernek ma már az emléke is alig él. A gépesítés elfogadása és helyes alkalmazása az alapja a simasági termelőszövetkezet döntő sikereinek, azonban nagyon sokat jelent az is, hogy a cselédek felismerték a simasági kapitalista „kupecuradalom" fogásait a hozam emelésére és most ezt a maguk hasznára fordítják. A termelőmunka terén az uradalom és a kulákság kapitalizálódása a cselédség értelmi képességeit is növelte, úgyhogy az új körülmények között a termelés művészeivé nőtték ki magukat. < CSALÁDI ÉLET, VISELET, NÉPSZOKÁSOK Simaságon manapság városi és falusi viselet között különbség nincsen. A termelőszövetkezet asszonyai vagy a városban (Sopron, Szombathely, Sárvár), vagy a községben állami boltokban vásárolják a kész ruhát vagy a hozzávaló anyagot. Öltözködés tekintetében férfiak, nők egyaránt igényesekés ízlésesen öltözködnek. A falu és a város között levő különbséget leghamarabb öltözködés terén szüntették meg. Természetes, hogy az idősebbek régimódi ruhadarabokat is hordanak, ha megvan; természetes, hogy az emberi magatartásban, mozgásban, kézmozdulatokban, kifejezésmódban vannak még szembetűnő különbségek, azonban ezek nem olyan jellegűek, hogy lényeges vonásoknak tarthatnánk. Az idősebb asszonyok sűrűn ráncolt szoknyát hordanak; a század fordulóján ez még általános volt korra való tekintet nélkül. A lányokon 5—6 szoknya is volt ünnepnapokon, egész karéba, ötszélbe is volt. A felső szoknyát kikeményítették. A szoknya a bokáig ért; magasszárú egész cipőt viseltek. Könnyű volt, vászonból készült, virágokkal volt kivarrva: brinner cipőnek mondták. A lányok tíz ágra is befonták a hajukat és karéba félkörben tették föl. Volt olyan, hogy egyik vasárnaptól a másikig sem bontotta ki a haját. Mindig kendőt hordtak, kendő nélkül sehova sem mentek. Az asszony fejkötő nélkül nem mehetett ki a házból. A cselédek leányai nem értek rá kézimunkázni, csak a gazdalányok. A szegény leányok már 14 — 15 éves korukban napszámba jártak. Csak vasárnap értek volna rá kézimunkázni, de ekkor éppen elég volt rendbetenni magukat. Télen rokkázás volt otthon : fonalakat csináltak, és a takácsoknál szövettek törölközőket. Gazdalányok közül kerültek ki a varrónék is, mert azok tudtak varrógépet venni maguknak. Az uraságnál meg a parasztoknál is vörsönbe dolgoztak : még szólni sem lehetett, énekelni sem lehetett, mindjárt rájuk szólt a gazda. Azért ment ki a divatból a nótaszó, mert mindig hajtották a népet a munkával az ispánok, meg a kasznárok. Volt olyan, hogy bottal vágott annak a lánynak a hátára, aki énekelni mert : — Ejnye, de jó kedved van, leányom,látszik,hogy nem dolgozol! — mondta neki, és már csattogott is a pálca a hátán. Vendek is jöttek aratni az uradalomnak. Nagyon szerettek énekelni, de munka közben őket sem hagyták énekelni. A következő évben nem is jöttek el ide. — Mindig módosult egy kicsit a világ! — mondta Giczi néni. Elmondta, hogy lánykorában a falusi nők nem hordtak nagykabátot. Éjféli misére fehér patyolat ruhában kellett menni a lányoknak. Kipirult a karja a hidegtől, de lánynak nem volt szabad fázni. Ing és alsószoknya volt csak rajta. A legények feszes nadrágban jártak, asztrigán sapkával. Rozmaringot és szalagot tűztek melléje, ha beváltak katonának. Most is feldíszítik a kalapjukat, és 86 Vö. Podmaniczky Zsuzsanna: Kapuvár néprajza. Pécs 1943. 33 — 39. 183