Az Alpokalja természeti képe közlemények 9. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2006)
Szél Győző–Bérces Sándor–Kutasi Csaba–Ködöböcz Viktor: A magyar futrinka (Carabus hungaricus Fabricius, 1972) hazai elterjedése és élőhelyei
Praenorica Folia historico-naturalia, IX (2006) mindenképpen az intenzív talajcsapdázásnak köszönhető, amely módszerrel a régi gyűjtők kevéssé, vagy egyáltalán nem éltek. Saját megfigyeléseinkből tudjuk, hogy a magyar futrinka a csendes, napsütéses nyárvégi-őszi időszakban nappal is sokat mozog, és ilyenkor viszonylag rövid idő leforgása alatt akár több példányt is megfigyelhetünk, ugyanakkor a nyári és tavaszi időszakban csak akkor bukkanhatunk rájuk, ha találunk olyan felemelhető tereptárgyat, amely alá a bogár szívesen behúzódik. CSÍKI Ernő az 1930-as és 40-es években kézírásos jegyzéket állított össze Budapest és környékének bogárfaunájáról, mely azonban kiadatlanul maradt (CSÍKI é. п.). A tíz „kötetből" álló, durván 1000 oldalas és csaknem 5000 fajt tartalmazó jegyzékében a szerző feltüntette a magyar futrinkára vonatkozó összes akkori irodalmi adatot és a saját, illetve a Természettudományi Múzeum gyűjteményében őrzött példányok lelőhelyadatait. Az fentebb ismertetett lelőhelyekhez képest legalábbis formálisan új adatnak számít a Cinkota-Rákosmező, Csíki-hegyek, Hármashatár-hegy, Hűvösvölgy, Kamara-erdő, Óbuda, Tétényi-fennsík és Újlakihegy. Valójában csak a Hűvösvölgy, Kamara-erdő, Tétényi-fennsík számít igazánból új adatnak, hiszen a többi hely besorolható az általános Budai-hegyek, Pesti-síkság, „Rákosok" gyűjtőnevekhez. A Tétényi-fennsíkon való előfordulást számos fogás bizonyítja, így RETEZÁR Imre 1967 és 1976 között 145 példányt, JUHÁSZ Csaba pedig 1969 és 1973 között 20 példányt talált a területen. RETEZÁR Imre összesen 10 csapdapohárral dolgozott a terület nagyjából azonos helyén, vizsgálatai így monitoring jellegűnek tekinthetők. A legsikeresebb évnek 1971 bizonyult, mikoris április 11. és október 2. között összesen 85 példányt sikerült begyűjtenie aránylag kis területről. A legmagasabb példányszámok a következő időpontokban adódtak: VI.4. (25), VI.11. (14), illetve IX. 18. (14). 1972-ben és 1976-ban összesen csak 40 példány került elő a talaj csapdákból, míg 1976 és 1978 folyamán már egyetlen példány sem került a poharakba (RETEZÁR Imre szóbeli közlése). PODLUSSÁNY Attila 1968-ban gyűjtött magyar futrinkát a területen, példányait jelenleg a Mátra Múzeumban (Gyöngyös) őrzik (HEGYESSY és SZÉL 2002). RETEZÁR Imre példányai saját gyűjteményében találhatók, míg JUHÁSZ Csabáé részben az Újpesti Lepkemúzeumban, részben a MTM Állattárában. Zömében ezekre a példányokra utalva említik a Tétényi-fennsíkon való előfordulást RONKAY (1994), illetve MERKL (1998b). A régi Kamara-erdő lelőhelyet a mainál szélesebb értelemben használták, beleértették a Tétényi-fennsíkot is, így a Budatétény, Kamara-erdő és Tétényi-fennsík lelőhelyek nagyjából ugyanazt az élőhelyet jelölik, melyen a városhatár közelében húzódó, helyenként cserjésedő, zárt sziklagyep értendő. DIENER Hugó a Budapest és környékének bogárfaunáját tárgyaló kéziratos munkájában (DIENER é. n.) a magyar futrinkát elsősorban a budai oldal lakójaként említi, ahol az sokkal gyakoribb, mint a Pesti-síkságon, és tavasszal valamint ősszel nagyobb kövek alatt taláható. Amíg a budai oldalon a Tétényi-fennsík és a Pilis, a pesti oldalon Kerepes és Isaszeg szerepel lelőhelyként. Ez utóbbi helyeken a szerző csak egy-egy példányt gyűjtött. A mintaszerű preparálásáról ismert legendás gyűjtő 483 oldalas kéziratában összesen 3931 bogárfaj és 712 változat nevét és gyűjtőhelyét sorolja fel „annotált lista" formájában, vagyis hosszabb-rövidebb megjegyzésekkel kiegészítve, mely a szerző saját, négy évtizedes (1892-1932) gyűjtési 55
