Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)

Balogh Lajos: További források Szabó Imre szombathelyi botanikus tanár munkásságának ismeretéhez

BALOGH L.: További források Szabó Imre munkásságának ismeretéhez Kilencz óra lehetett, midőn másnap reggel a lakodalmas házba betekintettünk. - A nyoszoló-leányok már mindnyájan ünnepi díszben állottak a pitvarban. Fejükön ízléses koszorú, kezükben meg szép kis virág-csokor volt. - A vőfélyek megérkezését várták. - Néném Boriskával szeretett volna beszélni, ezért a kis kamarába siettünk. - A szép menyasszony szeme vörös volt a sírástól, ajkát durczásan felbigyeszté s valahányszor anyja fejére akarta tenni a koszorút, eltaszította kezét. Pedig a húgomasszony, a nénémasszony meg a komámasszony ugyancsak biztatták. - „No Boriska, sohasem hittem volna, hogy ilyen durczás menyasszony váljék belőled" - monda neki Néném. „De ez így szokás — súgta fülembe egy jó módú paraszt-asszony - megszólnák ám Boriskát, ha másképen tenne." Sok kérés, könyörgés, sírás-rívás után végre fején volt a koszorú. - Ekkor belépett a vőlegény, s ki vezette menyasszonyát a pitvarba. - Már a vőfélyek is itt voltak. A nyoszolóleányok éppen a kis csokrokat tűzték föl vőfélyeik pitykés dolmányára, midőn a szekerek szép sorban a pitvar előtt megállottak. - A második szekér csakhamar megtelt a vőfélyekkel és nyoszolóleányokkal, a harmadik meg czigányokkal, az első azonban üresen maradt, mert Boriska az ajtófélfától semmiképp sem akart megválni. - Görcsösen ölelgette és zokogott keservesen. Anyja, húga váltig biztatták, hogy csak üljön föl a szekérre, mert a plébános úr megharagszik és nem esketi meg őket. - De minden hasztalan volt. - Végre az apa, ki eddig távol szemlélője volt a jelenetnek, Boriskához sietett, megfogta kezét és dörgő hangon a fülébe kiáltotta: „Nőleány, félre a sírással, fel a szekérre: egy-kettő!" Erre Boriska letörülte könnyeit s oly vidáman ugrott fel a szekérre vőlegénye mellé, mintha egész nap kaczagás lett volna a kenyere. Déli 12 órakor érkeztünk nagynénémmel a lakodalmi ebédre. - A czigány hegedűjét hangolta; a leányok kihevült arczárói a most bevégzett tánczra következtettünk. - Benkőné és a kis Boriska a nagyszobába vezettek be bennünket, hol föl volt már terítve a lakomára. - Alig foglaltunk az asztalfőn helyet, azonnal bejött a többi lakodalmas nép is, s ki-ki oda ült, hol éppen hely jutott neki. - Az asztal középrészén a vőlegény és menyasszony számára volt teríték. - A kettőnek csak egy tányért szántak, mert nekik együtt kell enniök. - Velők szemben a 3 nyoszolóleány állt, ők egész ebéd alatt nem foglalhatnak helyet. - A felszolgálást a vőfélyek végzik. Minden tál ételhez rőf-hosszú dikcziót csapnak s csak mikor ezt bevégezték és a czigány rázendíti víg nótáit, hordozzák körül a tálat. - Majd a nyoszolóleányok kiszolgálják a bort: Mindenkinek kell inni, akár tetszik, akár nem. - Ebéd vége felé a menyasszony hordozza körül a „boldogság fáját." - Kis fenyüfa ez, színes papírszalagokból alakított lánczczal körülcsavarva. - Ezen a lánczon minden vendégnek kell valamit igazítani, ha azután a sok igazítás után nem szakad el a láncz, a házastársak boldogsága egész életükben zavartalan lesz. - Ezt hiszi a nép. - Boriska láncza nem szakadt el. , Ebéd után tánczra perdült a fiatalság. - Vigadtak egész késő estig. - Nevezetes és jellemző csak az a lakodalmi tánczban, hogy a menyasszony minden vendéggel tánczol, csak a vőlegénynyel nem; a vőlegénynek meg minden lányt kötelessége megtánczoltatni, csak menyasszonyát nem. - A parasztok annyi hévvel, annyi tűzzel és változatossággal tánczolnak, hogy az ember szinte megirigyli tőlük. így érkezett el az est s vele a vacsorázás ideje. - Főbb mozzanataiban ez is akként folyik le, mint az ebéd. - Csak a menyasszony válik egyre szomorúbbá és 20