Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)

Balogh Lajos: További források Szabó Imre szombathelyi botanikus tanár munkásságának ismeretéhez

BALOGH L.: További források Szabó Imre munkásságának ismeretéhez Óránk 12'/2-et mutatott, midőn végre a felhő oszlani kezdett. Fel tehát! Podgyászunkat társainknál hagyván, öcsémmel s a vezetővel elváltunk tőlük s a csúcs felé irányoztuk lépteinket. Ez volt csak az igazi próba út. A fekete sziklák a legvadabb rendetlenségben hevernek itt egymás felett, úgy, hogy út fogalmáról (ami ugyan eddig sem volt) szó egyáltalában nem lehet. Sokszor kezeinkkel kell kapaszkodnunk a kopasz sziklákba, melyek között csak gyéren vonja meg magát az izlandi zuzmó. A sziklák néha annyira feltornyosulnak, hogy a gerincz legszélyére szorulunk, s kénytelenek vagyunk megkísérleni az alig néhányláb széles járható ösvényt, mely közvetlen az előbb említett zöld tó fölé nyúlik mintegy 1000 méter magasságban. Ez út valóban komoly próbára teszi a biztos főt és az idegrendszert. - Végre fáradságunk gazdag jutalma: 2 óra tájban a Kriván legmagasabb pontján vagyunk. Mily bájoló, mily elragadó kép tárul fel előttünk! Messze a távolban tündöklik a Csorbái tó, gyönyörű égkék színe a nap sugaraiban ragyog, idább a Na-Skutine tó, melynek mélykék tükrét a környező komor fenyvesek homálya borítja. Mily ragyogó ott lenn minden s mi sivár itt fenn. Most pedig merészkedjünk egy tekintetet az alattunk tátongó mélységbe is vetni a koprovai völgy felé. A Béla zúgó habjai, melyek ott lenn dörejjel törnek meg a sziklákon és kiálló szirteken, mily lágyan simulnak innét nézve a partokhoz; mily gyermekies törekvései a haboknak! Majdnem szédülök, ha mérlegelem a távolságot, mely engem ott alant a göröngyökhöz tapadt s oly hatalmasnak tartott patak hullámitól elválaszt. Mily parányinak és jelentékteleneknek látszanak most előttem az emberek innen a magasból tekintve. - És mégis magam is csak azon parányok egyike vagyok! Galiczia és Liptómegye mi piczinyek innét, mily csekélységekké törpültek le az ott lenn büszkén emelkedő liptói hegyek, még az Alacsony-Tátra ormai is csekélységek innét tekintve. Míg mi a táj szemléletébe, s gondolatainkba voltunk elmerülve, vezetőnk leszedett egy kőrakást, mely a tetőn volt felhalmozva, s mely egész eddig előttünk fel sem tűnt. A köveket elrakván csakhamar látható volt egy körülbelül 50 cm. hosszú és mintegy 30 cm. széles lábnyi mély üreg, melynek közvetlen fedelyét egy vastag vaslemez képezte. A gödröcskében néhány papír darabot találtunk, rajta két pozsonyi deák nevét, kik előttünk néhány nappal voltak a Krívánon, mint ezt Pod-Banszkón beszélték. Vezetőnk valamint mi is felírtuk neveinket, újra rátettük a vaslapot, néhány súlyos sziklát hánytunk reá, még egy Isten hozzád s megkezdtük a lemenést. Na erről nem akarok bővebben szólni, de annyit mondhatok, hogy igazán kéményseprő munka. Néhány perez alatt elértük elhagyott társainkat, kikkel utunkat a Csorbai-tóra dűlő gerinczen folytattuk. Délután 4 óra felé járt az idő, midőn a Csorbái tó mélykék színét újra megpillantottuk. A hegyek mögé búvó nap utolsó sugarai aranyozták meg a sötétzöld habokat, melyek, mint ezer csillag tündéri fényben ragyogtak a gyönyörű tó felszínén. Körülöttünk a komor fenyvesek homálya, háttérben a hótól tündöklő vadul szaggatott hegyek, előttünk a tündéries tó, távolabb a nap lenyugvó sugaraitól rózsásra aranyzott nyári lakok oly elbűvölő látványt nyújtottak. Utolsó búcsúcsókot intettünk e gyönyörű tájnak s 8 órakor Csorba (a falu) vendégszerető fogadósának társaságában beszélgettük el élményeinket. Szabó Imre VIII. o. t. 18