Az Alpokalja természeti képe közlemények 4. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2001)

Priszter Szaniszló: Beythe András „Füveskönyv”-ének botanikai és nyelvészeti vonatkozásai

Praenorica Folia historico-naturalia, IV (2001) A FÜVESKÖNYV ÉS A MAGYAR FLÓRA KORABELI ISMERETE BEYTHE Füveskönyv-éről szólva GOMBOCZ Endre (GOMBOCZ, 1920: 32) többek között azt állítja, hogy „a könyvben lépten-nyomon előtűnik a növényismeret hiánya", HALMAI pedig megjegyzi (HALMAI, 1964: 2197), hogy BEYTHE munkája „a magyar flóra ismeretét semmi új adattal nem gyarapította". Mindkét megállapításban sok az igazság ugyan, de az mégsem mind helytálló. Azt mindenki tudja, hogy sem MELIUS, sem BEYTHE András nem voltak terepjáró, kutató botanikusok (mint pl. CLUSIUS), de némi növénytani tudással mégiscsak rendelkeztek. GOMBOCZ maga említi MELIUS több debreceni adatát (GOMBOCZ, 1936: 36), de hasonló, sőt behatóbb növényismeretet találunk BEYTHE alábbi néhány szemelvényes sorában. (A BEYTHE-könyv kétoldalas leveleinek csak a jobboldali lap-sorszámát tüntettük fel.) 1. Télizöld, (p. 13.; ez utóbbi a Füveskönyv lapszáma) „Deiakul [a következőkben: D:] Erica, Magyarul [a következőkben: M:] thelii zöd. Igen esmeretös füv, erdős helyöken bevon teröm; apró, bokrosos, egez eztendő által zöldön el mint az Sabina [Juniperus s.]" — A Nomenclator-ban (1583: 13.) Erica (=Calluna) vulgaris, téli zöd. BEYTHE nyilván saját megfigyelése alapján adja találó leírását a Calluna-пак, mely a Dunántúlon nem ritka. A magyar nevet az teszi bonyolulttá, hogy SziKSZAl a jegyzékében (1590: 9,28.) a fülfű („Aizoon, Semper viva"; ma a Sempervivum tectorum) társneveként veszi fel a télizöld nevet. LIPPAY János (LIPPAY, 1664) könyvében is alighanem Calluna-t jelenthet a „télizöld", és nem a Vinca minor-t. A Vinca-пак ugyanis már 1516 óta van ismert magyar neve, a meténg. BEYTHE után két évszázaddal viszont már BENKŐ-nél (BENKŐ, 1783: 343, 362.) mind a Calluna, mind a Vinca társneveként ott szerepel a télizöld. 2. Bazsarózsa, (p. 93.) „Basal, D: Paeonia, ... М: Basi Rosa: Két féle: az egyik közönséges; ez a Paeonia officinalis, az másik zaz levélő". — A százlevelű bazsál nem más, mint a ma Paeonia tenuifolia (keleti bazsarózsa) néven ismert növény. Ez Délkelet-Európától a Kaukázusig honos, a többiektől eltérően igen keskeny szeletekre tagolt levelű faj, és a Kárpát-medencében ma is honos (Mezőség, Deliblát). BEYTHE nyilván kerti dísznövényként ismerhette. 3. Jegenyefenyő (a „Tiszafa" cikkben), (p. 111.) „D.: Taxus, Tiza fa ..., hasonló az borostyán fenyőhöz ... levelei is ollyannok: olaz orzagban és Narbonaban bevon teröm, Magyar orzagban is vagyon de igön ritkán." — A „tiszafa" növénynevünk már 1250 óta ismert; elképzelhető, hogy egykor talán a Tisza mentén is lehetett, és innen eredhet a növénynév (=Abies alba, jegenyefenyő). Az Abies-t (magyar név nélkül) MELIUS már említi (1578). BEYTHÉ-nél viszont kiemelendő, hogy ő jelentős hasonlóságot lát a két fenyőfaj (a tiszafa és a jegenyefenyő) tűlevelei között. 4. Pirítógyökér. (p. 123.) „D: Smilax, M: Pirito; olyanok az levelei, mint egy folyó borostyánnak (Hedera), vékonyok az szálai ..., nagy magassan föl foly a fákra, kertökre es tüskékre; szálában bevon teröm." — A találó morfológiai leírás és az előfordulási hely egyértelművé teszik, hogy BEYTHE a Dunántúlon ma is gyakori Tamus communis-t írja le, melynek magyar neve most is pirítógyökér. Magya31