Az Alpokalja természeti képe közlemények 4. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2001)

Szabó T. Attila (Dr. Biol.): Beythe András (1564–1599?) emlékezete és helye a magyar élettduományok történetében

Praenorica Folia historico-naturalia, IV (2001) büszkélkedhet hasonlóval. De ne essünk az egyik leggyakoribb tudománytörténeti paralaxis-hibába: ne mai nézőpontból ítéljük meg a XVI. századi, igencsak zsenge magyar (és európai) természettudományt. Nehéz ma megítélni azt is, hogy mennyiben igaz vagy mennyiben igaztalan például a BEYTHE Andrással szemben felhozott (gyakran kimondatlan) vád, jelesen az, hogy nem említi legfőbb forrását, MELIUS Péter Herbáriumát Mai fejjel a legkézenfekvőbb magyarázat: idegen tollakkal kívánt ékeskedni. Csakhogy a tudományos irodalom első müveinek egyikét tartjuk a kezünkben. Magyar földön a tudományos idézés, mai divatszóval „citáció" szabályai teljesen kiforratlanok. MELIUS maga sem idézi például fő és elsődleges forrását, LoNlCERUS-t. ZSÁMBOKY (1603) sem idézi magyar kortársait, csak az idegeneket. Lehettek ennek a minden valószínűség szerint tudatos elhallgatásnak egyéb (személyes, vagy felekezeti) okai is. Nem valószínű ugyan, de nem is zárható teljesen ki, hogy olyan példányt használt BEYTHE, mely valamilyen ok miatt már nem tartalmazott idézhető forrásjelzetet. Egyébként a Herbárium, abban a formában, ahogy ma ismerjük, csak részben lehet MELIUS munkája ... végleges formába Öntéséhez idősb és ifjabb HELTAI Gáspár és köre is hozzájárulhatott. Aki figyelmesen átolvassa mindkét munkát, azt előbb-utóbb hatalmába keríti egy furcsa érzés, amit leginkább úgy lehetne összefoglalni, hogy a BEYTHÉ-k többnyire terepről is jól ismerhették a leírt növényeket, MELIUS növényismerete viszont az esetek jelentős részében bizonytalan, „könyvízü". Nem véletlen a többes szám a BEYTHÉ-kkel kapcsolatban (CLUSIUS és BEYTHE, 1583; CLUSIUS, 1583,1584; SZABÓ és mtsai., 1981,1992). Nehezen tudom ugyanis feltételezni, hogy a Fíveskönyv írásakor a húszas éveinek végén, harmincas éveinek elején járó BEYTHE András ne beszélte volna meg a CLUSIUS mellett jelentős botanikai tapasztalatokat szerzett édesapjával az átdolgozás, kiegészítés, könyvszerkesztés, könyvírás során felmerülő kérdéseket. (Hogy ez az együttműködés milyen indítékú, jellegű és mélységű volt, az már alighanem mindörökre titok marad.) Általános európai szempontból azonban ezek a mellékkérdések jelentéktelenek. Egyre világosabban kirajzolódik viszont a válasz azokra a valóban jelentős kérdésekre, melyekre 1978-ban (MELIUS Herbáriumának 400. évfordulójára készülő emlékkiadás kapcsán, vö. SZABÓ, 1978, 1979) még bizonytalanul sem tudtam válaszolni: 1. Milyen jellegű és mélységű volt a korai magyar tudományos növényismeret ? 2. Milyen kapcsolatban voltak egymással és Európával a korai, informális magyar tudományos társaságok? 3. Miként alakultak és terjedtek a XVI. században a botanikai ismereteik? A BEYTHE András nevéhez kapcsolt füvészkönyv azért jelentős, mert éppen ezekre a (sokszor meg sem fogalmazott) kérdésekre segít válaszolni: 1. A XVI. század végére részben a SYLVESTER János sárvári holdudvarába tartozó orvosi érdeklődésű kör (BÓDOG Józsa, KŐRÖS Gáspár, LENCSÉS György), MELIUS Péter debreceni püspök, a kolozsvári HELTAI nyomda köre, különösen a padovai botanikus kert munkatársából kolozsvári városi orvossá lett HERTEL János 17