Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)
Horváth, E.: A felső-pliocén ősföldrajzi, rétegtani és ősnövénytani problémái
szögben megdőlnek,'-«najd ezekre ismét vízszintesen ujabb tarkaagyag rétegek települnek. Mindezek a dülések a Kisalföld szakaszosan felgyorsuló süllyedését igazolják. Ilyen földtani folyamatok ismétlődésével ért véget a felső-pliocén földtörténeti szakasza, melynek végére a Kisalföld jelentős süllyedést ért el. Ezt a medence peremeiről, illetve területéről nyert fúrási adatokból ismerjük, ahol a felső-pliocén rétegek pl. Kapuvár K-24-es fúrásában 223,8 m mélységig, a Vitnyédi K-3-as fúrásban 140,7 m, a jánossomorjai fúrásban pedig 99,6 m mélységig ősnövény leletekkel követhetők. A Győr Fehérvári uti agyagbányában sok méter vastag, felső-pliocén flórával datálható medencebeli agyagos-homokos, majd felette tarkaagyagos üledékek igazolják a medence korabeli feltöltődésének ütemét. A pleisztocén elején a közben szárazra került térszinen megindult a táj átformálódása és az emelkedő térszinen a felszini rétegek lepusztulása. A területünkre jellemző pleisztocén kavicstakarók ezekre a lepusztult felszinekre diszkordánsan települtek. A nyugat-dunántúli tipusu, medenceperemi kifejlődésü felső-pliocén rétegkomplexumokat a legtipikusabb kifejlődésben a Sé község körzetében lévő feltárásokban tanulmányozhatjuk. Éppen ezért ezt a kifejlődési tipust Séi tarkaagyag formáció néven kivánom a szakirodalomba bevezetni. A formáció részletesebb leirására egy későbbi tanulmányban kivánok visszatérni. A FELSŐ-PLIOCÉN ÉLŐVILÁGÁNAK KÉPE A felső-pliocén rétegek őslénytani maradványokban nem tekinthetők gazdagoknak. Ez a fentiekben már leirt keletkezési és telepedési körülményeknek, a rétegek kőzettani jellegének és nem utolsósorban az emelet során kialakult ökológiai és klimatológiai viszonyoknak köszönhető. Állati maradványok eddig csak nyomokban jelentkeztek. Elsők között a sótonyi lelőhelyen kagylósrákok /Ostracoda/ kerültek elő /HORVÁTH 1961, 1963/, melyek azonban feldolgozásra eddig nem kerültek. KROLOPP ENDRE 1-2 csigafajt mutatott ki séi tarkaagyagból. Közülük az egyik egy Gastrocopta szárazföldi csigafaj. Magam egy Helicigona sp.-t találtam az olaszfai feltárásban. Molluscakban az alföldi fúrásokból ismert medencebeli felső-pliocén gazdagabbnak mutatkozik. Innen mintegy 48 Mollusca-fajt irtak le /KRETZOI-KROLOPP 1972/. A részletesebb kutatások feltehetően Nyugat-Dunántúlon is több eredményt szolgáltatnak majd. Az emelet gerinces faunáját KRETZOI foglalta össze /KRETZOI-KROLOPP 1972/, azonban ezeknek a rétegeinkkel történő szinkronizálhatósága egyenlőre nem egyértelmű. Valószinü, hogy az általa jelzett biozónák a felső-pliocén alsó szintjén, a meddő Uniós homokokon nem terjed tul, tehát csupán a felső-pannon, felső-pliocén átmeneti szakaszra jellemzők. A Nyugat-dunántúli felső-pliocén feltárásainkban gerinces faunát mindezideig nem találtunk. A növényi maradványok tekintetében a helyzet sokkal jobbnak mondható /HORVÁTH 1961, 1963, 1964, 1975, 1981/. Eddig mintegy 25 lelőhelyről kerültek elő, levéllenyomatok alakjában. Az ismert lelőhelyek időben csaknem a teljes felsőpliocént átfogják. Kivételt csupán a kimondottan szárazföldi jellegű rétegek képeznek, melyekben a növénymaradványok egykori jelenlétét a limonit csomócskák jelzik. Esetleg pollen-spora várható a felső szintekben jelentkező lápi 27
