Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)
Horváth, E.: A felső-pliocén ősföldrajzi, rétegtani és ősnövénytani problémái
lyén és idején értelmezik a felső-pliocént. Környezetünkben a levantei emeletet először a szlavóniai felső "paludinás" rétegek megfelelőjeként értelmezték, mint olyant, amelyeknek leggyakoribb őslény maradványai a Viviparus ok /=Paludina/ és az Unió k. Nálunk HALAVÁTS /1888/ irt le először levantei rétegeket a Viviparus böckhi alapján, mint a "felső-levantei emelet Viviparus böckhi szintjét", melyről később kiderült, hogy nem a levantei emeletbe, hanem már a pleisztocénbe /KRETZOI 1953/ tartozik. Hasonló volt a helyzet a Kemeneshát kavicstakarójával is, melyet hosszú időn keresztül, egészen az 1960-as évek elején beindult földrajzi kutatásokig /ÁDÁM 1962, SOMOGYI 1962/ levantei kavicstakaróként /BENDEEY 1935, stb./ tartottak számon. Ma már ezekről is tudjuk, hogy a pleisztocén alsó szintjét képviselik. Ezeket a hatalmas kavics tömegeket LÓCZY /1913/ és CHOLNOKY /1918/ egy száraz időszak / CHOLNOKY-féle felső-pliocén sivatagi elmélet/ torrens vizeinek lerakódásaként értelmezte. Az eddig megismert medenceperemi tipusu felső-pliocén lelőhelyeink. 1. Deutschbieling 2. Rönök 3. Gersekarát 4. Hegyhátszentpéter 5. Olaszfa 6. Kám 7. Só tony 8. Sé 9. Tömörd 10. Szeleste 11. Kemenesmihályfa 12. Völcsei 13. Hidegség 14. Győr 15. Csajág 16. Pécel 17. Aszód 18. Kerecsend 19. Nárai 20. Szombathely 21. Meszlen 22. Ostffyasszonyfa 23. Vitnyéd 24. Kapuvár 25. Jánossomorja A kutatók másik csoportjába azokat a szerzőket sorolhatjuk, akik idősebb rétegeket sorolnak a felső-pliocénbe. Ez a réteg a származását és települését illetően sokak által erősen vitatott és helytelenül értelmezett felső-pannon keresztrétegzett folyami homok, melyet a rétegeiből előkerülő ősállatmaradvá23
