Az Alpokalja természeti képe közlemények 1. Az Alpokalja kutatók I. konferenciája előadásainak kivonatai (Szombathely, 1981)
Horváth Ernő: Az Alpokalja kutatás hat esztendje
ról 65.ooo- Ft-ra emelkedett. Ez tudjuk, hogy nem jelent korlátlan, lehetőségeket , de a mai személyi adottságok mellett egy működési minimumot biztosit. Reméljük azonban azt, hogy a szomszédos megyék, akiknek területére is kiterjeszkedik programunk, megértik törekvéseinket, felismerik az általa nyújtott lehetőségeket és saját anyagi kereteiket is rendelkezésünkre bocsájtják és akkor a mi lehetőségeink is mindjárt növekedni fognak. Kutatási területünk ugyanis a program nevéből is következően nem csak Vas megye területét öleli fel, hanem magábafoglalja a növényföldrajzi alapon vett ALPOKALJA, vagyis a PRAENORICUM területét. Ez viszont azt jelenti, hogy Győr-Sopron és Zala megyék területére is kiterjeszkedik. Érthető tehát, hogy várjuk e területek gazdáinak a segitségét is. A kutatási program témaköreit kilenc fejezetben foglaltuk össze. Részletesen a Savaria Értesítő, 9-lo, 1975-76, Szhely, 198o kötetének 352-355. oldalain ismertettük. Itt csak a fejezet címeket kívánom felvázolni: I. Az Alpokalja föld- és élettörténete II. Az Alpokalja földrajzi viszonyai III. Az Alpokalja növénytakarója IV. Az Alpokalja állatvilága V. Az Alpokalja természet- és környezetvédelmi problémái VI. Az Alpokalja természeti adottságai és az idegenforgalom VII. Az Alpokalja az irodalomban VIII.Az Alpokalja tudományos kutatásának története IX. A kultúra a technika és a természet kapcsolatai és tükröződései az Alpokalján A fenti témák szerint a kutatók megoszlása az eltelt hat esztendő folyamán a következően alakult. I.: 7 fő, II.: 2 fő, III.: 16 fő, IV.: 43 fő, V.: 11 fő, VI.: 1 fő, VII.: 8 fő, VIII.: 6 fő, IX.: 1 fő. Látható, hogy a kutatott témák közül az állattani és a növénytani témák a legkeresettebbek jelenleg. Persze talán ezek kívánják a legtöbb specialistát is és igy érthető ezek aránylag magas száma is. Munkatársaink az összes résztvevő, valamint a hat esz17