Krisztin Ernő szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum III. Évkönyve (Szombathely, 1929)

KRISZTIN Ernő: A Kultúregyesület működése 1927. szeptemberétől 1929. júniusáig

pénzügyminiszter vezetésével megjelent TÉBE tagjainak székházunk­ban és a múzeumban tett körsétáját, amely alkalomból megértő elismeréssel adóztak egyesületünk átfogóerejü törekvéseinek. Az 1928—29. évi munkásságunk a május 18-án tartott évi rendes közgyűléssel ért véget, amely az alább közölt tisztikarra, igazgató­választmányra és bizottságokra bízta újabb három évre az egyeáüliet ügyeinek intézését. Aki elfogulatlan szemmel kísérte figyelemmel sokoldalú tevé­kenységünket, nem zárkózhatik el annak megállapítása elől, hogy egyesületünkben munka folyik, ha nem is elismerést hajhászó, de önzetlen és megbecsülést érdemlő akarás bontogatja itt is, ott is szárnyait. Csak mi tudjuk, akik tanúi vagyunk e minden téren meg­nyilatkozó buzgólkodásnak, hogy egész embert kíván az egyesület harmonikus egységének megóvása és a szerteágazó erők összefogása. Dr. Ujváry Ede alelnökünk már több mint két évtizede kapcsolódott bele egyesületünk belső életébe és dús érdemeket szerzett sokak által jól ismert szorgos aktivitásával. Mint az egyesület vezetője pedig másirányú kötelességei mellett is bő alkalmat talált, hogy bölcs higgadtságával, rátermett vezéri képességeivel biztosan irá­nyítsa e reábízott társadalmi egyesületnek nem egyszer szirtekbe ütköző hajóját nyugodtabb vizekre. Támogatására mindenkor kész­ségesen nyújtott segítőkezet a lelkiismeretes tisztikar és az elnöki tanács, amelynek tagjai szintén részt kértek az egyesület irányításá­ból. Mindannyiszor gondos mérlegelés tárgyává tették a fejlődés lehetőslégeit és egyetértően siettek az esetleges akadályok elhárítá­sára. Jóleső öröm tölt el bennünket, ha az elnöki tanács egyes tag­jainak fokozott támogatására gondolunk. Úgy hisszük, hoigy az egye­sület valamennyi tagja nevében cselekszünk, amikor őszinte hálánkat tolmácsoljuk e helyütt is szentmártoni Radó Lajos felsőházi tagnak, aki különben sokat fáradozott anyagi helyzetünk könnyítésén. Az elnökség meleg köszönete illeti dr. Náray-Szabó László m. kir. kor­máyfötanácsost, az ügyvédi kamara elnökét, Vidcs Árpád Vasvár­megye főjegyzőjét, elnöki tanácstagokat, Vogel Antal főszámtaná­csost, a vármegye számvevőségi főnökét, az egyesület tagját és dr. Horváth Róbert prem. gimn. tanárt, aki évek óta lelkiismeretes és odaadó kezelője egyesületünk pénztárának. Végül meg kell emlékez­nünk Pekovits Sándor irodavezetőnkről, aki kötelességtudó szorga­lommal látja el a központi iroda teendőit. Mély hálára kötelezték le egyesületünket újonnan belépett alapítótagjaink, jótevőink és pártfogóink. Kedves kötelességet telje­sítünk, amikor legőszintébb köszönetünket fejezzük ki a Szombat­helyi Dalosegyesület minden egyes tagjának és nagyvudású karna­gyának, Heintz Fülöpnek, hogy mindenkor a legnagyobb készséggel és testvéri jóindulattal szegődtek mellénk rendezéseink fényének emelésére. Hatványozott mértékben vagyunk adósai a szombathelyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom