Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum II. Évkönyve (Szombathely, 1927)

Régészet - MISKE Kálmán: A Vasvármegyei Muzeum „gróf Széchenyi Rezső gyűjteménye"

130 Nincs módomban, ezúttal a gróf Széchenyi gyűjtemény egyes kiválóan érdekes darabjaival részletesebben foglalkozni, csak azt hangsúlyozom, hogy velemi anyaga sok olyan tipust tartalmaz, ame­lyek muzeumunk jóval nagyobb és gazdagabb gyűjteményéből eddigelé teljesen hiányoztak. Általa egyaránt értékes kiegészítést nyert úgy a vasat előző, valamint a vas-kor idősebb és újabb szakaszába tartozó anyagunk. De gazdagodást jelent a kelták kultúrájával kapcsolatos La Téne-kori gyűjteményünk számára is és jelentékenyen megszaporí­totta keramikai gyűjteményünket. A Széchenyi-féle adomány második részét — mint már említet­tem — a vármegyénk területén fekvő Tömörd neolith kultúrát vivő telepének leletei képezik, Ennek az igen sokat igérő telepnek feltá­rása megfelelő anyagi eszközök híján még mindig késik. Ezért gróf Széchenyi Rezső a tömördi telepen az ekevas által felszínre vetett leletek megszerzésével és tiszteletreméltó szorgalmú gyűjtésével nagy és jelentős szolgálatot tett a tudománynak és gyűjteménye a mi szá­munkra több mint ürpótló, a bennefoglalt „mikrolith"-anyaggal pedig eddig teljességgel nélkülözött értékekhez juttatta muzeumunkat. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy úgy is mint muzeu­munk igazgatója s úgy is mint praehistorikus, igaz, mélyen érzett há­lámat fejezzem ki gróf Széchenyi Rezső úrnak, azt kívánván szegény megcsonkított hazámnak, bárcsak minél több hozzá hasonlóan önzet­len, a tudományt nemcsak sima szóval, hanem komoly munkával és áldozatkészséggel támogató hazafit adna néki a magyarok Istene. A „Gról Széchenyi Rezső gyűjtemény" katalógusa; Neolith-kor. I—8, Trapézalakú balta, 443—450 sz, Velemszentvid. 9—10. Apró balta, 451—452 sz, Velemszentvid. II—14. Keskeny nyakú balta, 453—456 sz. Velemszentvid, 15. Kő véső. 457 sz, Velemszentvid. 16—18. Átfúrt kőbalta töredék. 458—460 sz. Velemszentvid. 19, Balta töredék, 461 sz. Velemszentvid, 20, Buzogány töredék. 462. sz, Velemszentvid. 21—23, Kő'tusak, 463—465 sz, Velemszentvid, 24, Tűzkő nuclieus, 466 sz, Velemszentvid, 25, Tűzkő késpenge, 467 s£. Velemszentvid, 26—27. Balta szorító agancsból. 468—469 sz. Velemszentvid, 28, Csontgyöngy. 470 sz, Velemszentvid, 29—31, Csontkaríka. 471—473 sz, Velemszentvid. 32. Kerek csontlap, 474 sz, Velemszentvid. 33. Vaddisznó agyar gomb, 475 sz, Velemszentvid. 34. Csontgyöngy. 476 sz. Velemszentvid. 35—47. Gyalualakú balta, 477—489 sz, Tömörd, 48—100. Vékonynyakú balta. 490—532 sz. Tömörd,

Next

/
Oldalképek
Tartalom