Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története. (Budapest, 1879)

fájának újabb virágozása, melynek, sajnos, a mohácsi vész csakhamar véget fog vetni. II. Ulászló 1500-ban a szent-mártoni apátságot TOLNAI MÁTÉ pécsi egyházmegyei áldozárnak, a királyi cancellaria jegyzőjének adományozta ; ez esetben oly kötelezettség mellett, hogy a rend öltönyét vegye föl, és szabályait léptesse újra életbe. Máté apát ennél többet tett. Az egész magyarországi rend restaurátióját tűzte ki föladatául. Már 1501 tavaszán káptalani gyűlésre hívta össze az apátokat, és innen visitatorok küldettek ki az összes kolostorokba. Ekként tényleg kezeibe ragadta a rend kormányát. Három évvel utóbb, II. Gyula pápa által, a magyarországi monostorok főapátjává (Abbas generalis) neveztetett ki. 1 Tevékenységét ezentúl még buzgóbban folytatta, és különösen azon volt, hogy a világi papok kezein levő apátságokat a rendnek visszaszerezze. Bizonyára az ő befolyásával jött létre az 1507-ik évi országgyűlés azon törvény czikke, mely elrendeli, hogy több javadalmat senki se bírhasson; és azon világi papok, kik szerzetesi javadalmakat bírnak, a mennyiben két hó lefolyása alatt az illető rend Öltönyét fol nem veszik, javadalmuktól fosztassanak meg. 2 Azonban Péter bíbornok iránt oly tisztelettel viseltettek a király és a rendek, hogy ő reá nézve kivételt tettek ; és a törvényczikkbe iktatták, hogy ő, míg él, vagy netán pápává választatik, a pécsváradi és szekszárdi apátságokat megtarthatja. 3 Mindazáltal Máté apát talált módot, hogy mégis czélt érjen. A királytól fölhatalmazást eszközölt ki, hogy Péter bíbornoktól. 2000 forintnyi évdíj fizetése mellett, ama két apátságot átvehesse. 4 1 Czinár-Fuxhofer. I. 98. s kk. 11. 2 A XIII. törvényczikk. 3 Demtis duabus illis abbatiis, Sexardiensi et Pechwaradiensi, quae per Reverendissimum Dominum Petrum Cardinalem, a curia Romana liberata existunt, quasque idem, vita sua durante, vei infra eum terminum, quo, Dei munere in pontificem forte assumeretur, possidebit. * II. Ulászló 1510. julius 2-án keltoklevelének eredetije a pannonhegyi levéltárban.— L. Melléklet XIV. szám.