K. Németh András (szerk.): A hónap műtárgya. Időszaki kiállítások a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2008-2016 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 4. (Szekszárd, 2017)
2015. október - Cukorkakészítő gép és cukorkamintázó henger (Fuksz Márta)
A HÓNAP MŰTÁRGYA OKTÓBER Cukorkakészítő gép és cukorkamintázó henger Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 2002.6.141-145. Méret: a gép hosszúsága 42 cm, szélessége 22 cm, magassága 22 cm; a hengerek hosszúsága 22 és 27 cm, átmérője 5 cm Használat és gyűjtés helye: Bonyhád, Stoll László A cukorkakészítő gép és a hozzá tartozó mintázó hengerek a bonyhádi Stoll család tulajdonában voltak, tőlük kerültek a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumba ajándékozás révén. A család egyike azoknak a több generáción keresztül bábossággal foglalkozó kézműveseknek, akik nagymértékben meghatározták a 19. század második és a 20. század első felében Tolna megye déli részén a mézeskalácsos ipart. A többiek a szekszárdi Petrits, a tolnai Verling és nem utolsósorban a bátaszéki Lajtai família. A négy család közül utóbbi három a központi, míg a Stoll család a völgységi járásban élt és dolgozott. Bonyhád utolsó mézeskalácsosa a jelenleg 80 év felett járó Stoll László (1929-). Dédnagyapjáról, Stoll Ferencről (1822-1905) biztosan tudható, hogy mézeskalácsos mester volt Bonyhádon. Ezt bizonyítja a család hagyatékában megmaradt német nyelvű mesterlevél 1847-ből és a Soproni Iparkamara 1857-es összeírása, amely„lebzelterként," azaz mézeskalácsos mesterként jegyezte őt fel. Gyermekei közül Stoll Jakab (1852-1915) folytatta az ipart, majd átvette a műhelyt édesapjától 1898-ban. Fia, Stoll Ferenc (1899-1959) szintén kitanulta a szakmát apja műhelyében, majd tudását továbbadta fiának, Stoll Lászlónak a műhellyel együtt. így ő a család negyedik generációjának tagjaként folytatta a mézeskalácsos és gyertyaöntő ipart dédnagyapja óta. A 19. század végére és a 20. század elejére megnőtt a mézeskalácsosok száma Tolna megyében, de közülük egyre többen sajátították el a teret hódító cukorka- és csokoládégyártást is magába foglaló és jobban jövedelmező cukrász mesterséget. Valójában egy új szakma megjelenéséről volt szó, ami vidéken az 1880-1890-es években kezdett elterjedni és csak idő kérdése volt, hogy mikor veszi át a mézeskalácsos ipar helyét. Önálló vizsgát kellett belőle tenni, de sok esetben a már mestervizsgát tett mézeskalácsosok munkájuk mellett letették a cukrász vizsgát is. Ez főként a két szakma egymás mellett élése során volt megfigyelhető a 20. század első felében. Ebből az időből származik a Stoll család cukorkakészítő gépe és a hozzá tartozó két pár mintázó henger is. Eredetileg Stoll Jakab vagy fia, Stoll Ferenc vásárolhatta, hogy a piacokon, vásárokon, búcsúkon népszerű, apró, kimért keménycukorka előállítását megkönnyítsék. Az öntöttvasból készített, kézzel hajtható cukorkakészítő gép és mintázó hengerek A. M. Heinrich Lichtenberg magde- burg-neustadt-i gyárában készültek Németországban. A két pár mintázó henger anyaga réz. A cukorka készítéséhez elég volt egy gépet megvenni. A párban kapható, különböző ábrákkal ellátott mintázó hengereket cserélgették benne, ha más mintájú cukorkát szerettek volna készíteni. Érdekességük, hogy a rézhengerbe negatív formában vésték bele az ábrákat, illetve a szövegek esetén jobbról balra olvasható a vésetben a felirat. Ennek hatására a cukorka felületén kidomborodott a minta. Kedveltek voltak a gyümölcs (pl.: málna, alma, ananász, banán), az állat (pl.: méhecske, hal), a geometrikus mintájú (pl.: kereszt, négyzetrácsos) vagy a monogrammal, szöveggel ellátott {mente: menta, honig: méz) ábrák, melyek utalhattak a cukorka ízére, jellemző összetevőjére. Általában egy-egy mesternek öt-tíz vagy több pár különböző henger lehetett a birtokában, igazodva a vásárlók ízléséhez és saját anyagi lehetőségeihez. A cukorkák gyártásakor a felforralt cukorszirupot márványasztalra öntötték. Aromát kevertek hozzá, mely a színét is megadta. A masszát folyamatosan mozgatni, gyúrni, hajtogatni kellett, mert a márvánnyal érintkező felülete gyorsabban kihűlt, illetve az aroma így keveredett el benne. Addig keverték, míg az anyag lehűlt, de még alakítható volt (80-90 °C). A megsodort és kinyújtott masszát a cukorkakészítő gép két hengerpárján átengedték, ahol a préselés következtében elkészült a mintázott cukorka. Ezután következett a ballírozás. Vízzel megfőzött cukorsziruppal öntötték le a keménycukrokat, mely száradás után egyenletesen eloszlatott, porcukorszerű, fehér réteget képzett felületükön, ezzel megakadályozva a cukorkák összeragadását. A második világháborút követően az édesipari szakmát folytató Tolna megyei mesterek fokozatosan felhagytak a mézeskalácsos termékek, köztük a vásári cukorkák gyártásával és ténylegesen a cukrászatból éltek meg. A politikai változások következtében a Stoll család elvesztette bevételi forrását, üzletüket 1964-ben államosították. Stoll László visszaadta iparengedélyét és felhagyott a mézeskalácsos és cukrász ipar gyakorlásával, de megmaradó mesterségbeli eszközeik, megőrzött családi irataik, 90
