K. Németh András (szerk.): A hónap műtárgya. Időszaki kiállítások a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2008-2016 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 4. (Szekszárd, 2017)
2013. szeptember-A mözsi 18-19. századi pénzlelet (Czövek Attila)
A HÓNAP MŰTÁRGYA A mözsi SZEPTEMBER 18-19. századi pénzlelet Numizmatikai gyűjtemény, leltári szám: 98.6.1-157. Lelőhely: Tolna-Mözs, Szent István utca 102. A lelet megtalálásának körülményei Múzeumunkhoz 1998. június 8-án érkezett bejelentés, miszerint Mözsön egy építkezésen földmunkák közben régi pénzek kerültek elő. A Szent István utca 102. szám alatt egy lebontott családi ház helyén épülő új épülethez ásták az alapokat. Markolóval emelték ki a munkagödörből a földet, amikor a lebontott ház alapjai alatt lévő korábbi, vert falú épület falmaradványából pénzek és edénydarabok kerültek napvilágra. A múzeumtól Bucsá- nyi Kálmán főrestaurátor sietett a helyszínre, aki az ekkor összeszedett 227 darab ezüstpénzt és a fellelhető edénydarabokat a múzeumba szállította. Másnap Gaál Attila múzeumigazgató és Berta József numizmatikus is a helyszínre utazott, ahol átvizsgálták az építkezésről kitermelt és a közeli óvoda udvarának feltöltésére átszállított földet. A hiányzó edénydarabokat ugyan nem találták meg, de fémkeresővel további 8 darab érmére bukkantak. A bejelentő Molnár Vilmos kertész (Mözs, Szent István utca 39. sz. alatti lakos) volt, aki vejével, Berezi Sándorral együtt építette a fiatalok családi házát. A megtalálókat a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztálya és a Wosins- ky Mór Megyei Múzeum pénzjutalomban részesítette. A lelet leírása, értékelése A fentiek alapján teljesnek tekinthető lelet összesen 235 db ezüstpénzből áll: ez 44 db tallért, 186 db 20 krajcárost és 5 db 10 krajcárost jelent. A veretek között 1754 az első és 1828 az utolsó évszám. A lelet legértékesebb darabjai a tallérok, a 16-19. század közötti időszak talán legelterjedtebb, legfontosabb fizetőeszközei. Ezt a fizetőeszközt a középkor és az újkor közötti átmeneti időben a gazdasági forgalom élénkülése hozta létre, amelynek szükségletét a kisforgalomra szánt apró méretű ezüst dénár és a kevés aranypénz már nem elégítette ki. A megnövekedett forgalom számára megfelelő, nagyobb mennyiségben készíthető súlyosabb ezüstpénz Tirolban született. Az eleinte guldinernek nevezett pénzeket az Érchegység déli oldalán lévő Joachimstal gazdag bányájának ezüstjéből vert több millió darab miatt egyre inkábbjoachimstaler", később csak„Taler" névvel kezdték illetni. Ez a taler név rövidesen átment minden súlyosabb ezüstpénz elnevezésére: ebből származik a magyar tallér, az olasz tallero, de a tengerentúli dollár is. A 18. század közepére a nemzetközi kereskedelem növekedése megkövetelte a nemzetközi fizetések egyszerűsítését, ezért az 1750-es években a német birodalom államai pénzügyi egyezményeket (konvenció) kötöttek a pénzrendszerük egységesítése céljából. Ez 1857-ig fenn is maradt. A konvenció szerint a pénzverés alapsúlya a kölni márka (233,586 gramm) lett. 1 kölni márka = 10 darab tallér = 20 darab féltallér (forint) = 40 darab negyedtallér (30 krajcáros) = 60 darab 20 krajcáros = 70 darab 17 krajcáros = 120 darab 10 krajcáros = 171 darab 7 krajcáros = 400 darab garas (3 krajcáros). Ezért nem meglepő, hogy a leletünk csaknem egyötöde külföldi, azaz bajor, szász fejedelmek veretei, valamint a salzburgi érsek pénzei, hisz mind a konvenció szerint készültek, a hazai pénzekkel azonos értékűek voltak. Ugyanakkor az ún. konvenciós pénzek mellett 12 darab „koronás" tallért is tartalmaz a lelet. Nevüket az egyik oldalon lévő kereszt szárai között látható koronákról kapták. Ezek Ausztria németalföldi birtoka, Brabant (a mai Belgium) részére készültek 1755 és 1788 között. A közönséges talléroknál súlyosabbak, értékesebbek voltak, azaz ázsiójuk volt. Ebből származik a korabeli népies „lázsiás" elnevezésük is. A konvenciós talléroknál 16 krajcárral nagyobb értékben forogtak. Az érmék 1754 és 1828 között készültek, többnyire a Habsburg Birodalom pénzei (81%), a korábban említett külföldiek (szászországi, bajor, salzburgi) részaránya csak 19%. A legkorábbi veretek Mária Terézia és férje, Lotha- ringiai Ferenc nevére készültek. II. József 1780-tól egyeduralkodóként vert pénzei után a rövid ideig uralkodó II. Lipót is képviselteteti magát egy tallérral. A legtöbb pénz Ferenc uralkodási idejéből való. Az utolsó veret 1828-ban készült a körmöcbányai verdében. A legfrissebb veret kibocsátásának évét és verdefényes, a használattól még nem megkopott állapotát tekintve úgy tűnik, hogy a pénzek 1828-ban kerülhettek az edénybe. Mivel a lelet falba kerülésének ideje politikailag nem, de gazdaságilag eléggé zavaros időszak volt, így a pénzek összegyűjtésének és elrejtésének okát abban kereshetjük, hogy a Habsburg birodalomban néhány évtizede bevezetett papírpénzek (bankócédulák) értéke a meny- nyiségük folyamatos növelése miatt egyre csökkent, ami miatt többször is szükségessé vált a devalváció (pénzleértékelés). Ezért érthető, hogy a tulajdonos csaknem 40
