K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)
?^em térkép e táj Zavarnak az avarok? Szekszárd, Bogyiszlói út, Ipari park (2008-2015) Középső bronzkori temető, kelta település, hun kori település, avar kori település A Sió-Sárvíz-Duna valamikori árterének nyugati szélén lévő kisebb magaslatokon elterülő, északnyugat-délkeleti kiterjedésében mintegy 1200 méter hosszú, északkelet-délnyugati kiterjedésében 500 méter széles lelőhelyen Rosner Gyula 1974-ben kezdett feltárást a MEZŐGÉP (ma JAKO) területén, a lelőhely északnyugati harmadában, ahol több mint 700 avar kori sírt tárt fel. Az 1980-as években a lelőhely középső harmadán folytatta a kutatását, amikor is mintegy 40 avar kori házat és számos telepobjektumot talált. A további kutatást a lelőhely jelentős részét elfoglaló honvédségi laktanya és gyakorlótér akadályozta. Az 1990-es évek végére a honvédségi bázis megszűnése után ipari parkot létesítettek a lelőhely nagy részén. Az ehhez kapcsolódó megelőző feltárások során további információkat szerezhettünk a lelőhelyről: 2008-ban közművesítést, útépítést, az ún. Inkubátorház és a Murexin üzemének építését előzte meg ásatás, 2009-ben és 2011- ben az Inkubátorház bővítéséhez kapcsolódott feltárás, 2012-ben az Alisca Agrárház 2010 Kft. most készülő raktárcsarnokának területén volt próbakutatás, 2015 tavaszán pedig a T-Trans Kft. jelenleg is épülő raktárcsarnokainak helyén ástunk. így az elmúlt években több mint 11000 m2-t kutattunk meg az Ipari Park területén. A terepen végzett munka eredményeként négy korszak leleteit, régészeti objektumait találtuk. A legkorábbiak a középső bronzkorból származó, mintegy 3500-4000 éves sírok voltak, amelyeket a kerámiájuk díszítése után elnevezett ún. Mészbetétes edények népének kultúrájához köthetünk. A mai Rosner Gyula utca melletti részen egy magányos, illetve tőle 100 méterre egy kis sírcsoport hat temetkezését bontottuk ki. Az OBI par-