Levelek a frontról 1914-1918 - A Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállításai 2. (Szekszárd, 2015)
Hősök emlékezete
A milliós hadseregek a Nagy Háború bizonyos időszakaiban százezerszámra ejtettek hadifoglyokat. Az Osztrák-Magyar Monarchia összesen mintegy kétmillió katonája esett orosz fogságba, ebből félmilliónál több volt a magyar nemzetiségű. 2000-10 000 fős fogolytáborokban helyezték el őket; a szlávokat inkább az európai Oroszország területén, a magyarokat és németeket inkább Kö- zép-Ázsiában és Szibériában, ami rosszabbnak számított. A hadifoglyok gyakran (bár nagy késésekkel) megkapták a hazai postát, elvétve a csomagokat is. A munka mellett színielőadások szervezésével, saját újságok kiadásával igyekeztek elütni az időt. Ha elfogyott a papír, nyírfakéregre írt levelet küldtek haza. A rabokhoz hasonlóan a hadifoglyok is készítettek sok türelmet igénylő munkát, fafaragást, részben hadifogoly-idejük emlékére. A hadifogolytáboroknak a Nagy Háború idején a börtönökhöz hasonlítható szerepe volt a jobbára már polgárias díszítmények és fából faragott tárgyféleségek (képkeretek, szelencék, sétabotok, egy darab fából kifaragott láncok, sok darabból összerakott keresztek stb.) elterjesztésében. Az I. világháború történeti irodalma rendkívül sokrétű és gazdag. A Horthy-korszakban a revíziós politika miatt került a vizsgálódások és az emlékezések középpontjába, ezért született e témában számtalan feldolgozás. Az 1920- as évek első felében a legkisebb településeken is hősi emlékműveket emeltek az elesettek emlékének. A katonáskodás a helyhez, helyi hagyományokhoz kötődő parasztság hagyományos világképében a kiszolgáltatottság, az életerőt megőrző közösségtől való elszakadás szimbólumaként fogalmazódott meg, egyben egy tágabb, ismeretlen kultúrába való kapcsolódást, a közösségi feladatokból való fokozottabb résztvállalást jelentett. Különösen felerősödtek ezek az attitűdök a háborúk alkalmával. A szoros egymásra utaltságban élő faluközösség számára súlyos veszteséget jelentettek a harctereken elesettek. Az ország, a szélesebb társadalmi berendezkedés - melynek érdekében elhunytak -, azzal igyekezett a szűkebb társadalmi környezetet veszteségében kárpótolni, védeni és fokozott együttműködésre biztatni, hogy a háborúban elhunytakat egy magasabb társadalmi elismerést jelentő etikai szintre emelte: hősi halottnak minősítette. E fokozott megbecsülést emlékük megkülönböztetett fenntartásával fejezte ki. A központi intézkedés természetesen pozitív W helyi fogadtatásra talált. A hősi emlékművek nem a helyi világkép szimbólumait, hanem össztársadalmi jelképet hordoztak. A hősök emlékét nemcsak a faluközösség, hanem az állami közigazgatás is ápolta. Célja ezzel nemcsak az elhunyt hazafi megbecsülése volt, hanem egyúttal ébren tartották a helyi közösségben azt a tudatot is, hogy a társadalom védelmére, áldozatok vállalására mindenkor készen kell állniuk. Az első világháború frontjain ezrével estek el a magyar katonák is. Áldozatuk előtti tisztelgésre alakult a „Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság", (HEMOB) 1915- ben, amely kérte a belügyminisztertől a megfelelő emlékművek felállítását, és egyben segítségét is felajánlotta. Báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. Tevékenységük eredményeként 1917-ben a magyar parlament is foglalkozott a kérdéssel. Sándor János belügyminiszter ez év tavaszán beterjesztette a VIII. törvénycikket, amely kimondta: „Őrizze meg a késő utókor kegyelettel azok áldott emlékét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében". A törvénycikk második szakasza előírta, hogy minden község (város) örökítse meg hősi halottai nevét. A háborúban, szülőföldjüktől távol elesett hősi halottak emlékét a községek költségén, a település központi helyein vagy a temető közelében, illetve annak megkülönböztetett részében felállított emlékmű őrzi, de az elesettek nevét gyakran vésték a családi sírkőre is. 1924- ben egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést, május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánította. Az 1925- től rendszeressé váló megemlékezéseken istentiszteletet celebráltak, imát mondtak, végezetül koszorú elhelyezésével tisztelegtek a hősök emléke előtt. AII. világháború után politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották, eszmei üzenetét diszkreditálták. Csak a rendszerváltozást követően nyerhette vissza eredeti jelentését. A Magyar Köztársaság Országgyűlése, adózva az elmúlt ezredév mindazon magyar hőseinek emléke előtt, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért küzdöttek, illetve a nemzet erkölcsi adósságát törlesztve 2001- ben elfogadta a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről szóló törvényt. 34
