Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Társaság és társadalom. Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához
a megye által teljes mértékben soha meg nem térített kiadásokat. Kitörési pontot számukra az országgyűlési követi megbízatás jelentett, melynek a kisnemesi szavazatok megvásárlására fordított kiadásait a megyei pártkasszából fedezték. Az 1830-as 40-es években különböző pártszínekben többen is képviselték Tolna megyét Pozsonyban.6 A nevükre büszke, becsvágytól fűtött Perczelek számára nem adatott meg a hagyományos táblabírói karrier lehetősége, ezért az 1830-40-es években a polarizálódó nagypolitika kínálta esélyeket igyekeztek kiaknázni. Aligha véletlen, hogy egyetlen neves Tolna megyei birtokos család sem adott annyi kádert a forradalomnak és szabadságharcnak, mint a Perczelek - igaz az önkényuralomnak sem. A jómódú nemesek külön csoportját alkották a gyönki református közbirtokosok, akik előtt II. József türelmi rendeletéig zárva maradtak a hivatali pályák. Mind a Magyary-Kossa, mind a Vizsolyi család élt az újonnan megnyílt lehetőséggel, közülük többen al-, illetve főszolgabíróként hivatalnokoskodtak a 19. század első évtizedeiben. A csúcspontot Ma- gyary-Kossa Sámuel első alispáni tisztsége jelentette a túlnyomóan katolikus megyében 1836-1840 között, jelezvén, hogy a reformkorban a felekezeti kérdés végképp lekerült a megyei politika asztaláról. Mivel rövid áttekintésünk csupán a vármegye legbefolyásosabb családjaira terjed ki, s nem ad képet a birtokos nemesség szegényebb, alacsonyabb presztízsű részének szerepéről a vármegye igazgatásában, a teljesség kedvéért vegyük számba, mely családok töltöttek be választott tisztségeket Tolna megyében a 19. század első felében. A hivatali hierarchia alsó szegmenséhez sorolható alszolgabírói posztokon a nemesi társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó tisztségviselőkkel találkozunk. így pl. a vagyontalan, társadalmilag súlytalan Takács és Zbiskó családokkal, a hajdan tekintélyes, de elszegényedett, a paksi közbirtokossághoz tartozó Korniss Pállal, Daróczy Józseffel és Jánossal, a hasonló sorsú faddi Béri Balogh Ferenccel. Befolyásosabb, de ugyancsak válságos anyagi helyzetű családból került ki Nemeskéri Kiss Lajos és Ferenc, Perczel Imre. Betöltötték ugyanakkor e szerény posztot gazdag családok ígéretes karrier előtt álló fiai is, mint pl. Vizsolyi Eduárd, Magyary-Kossa József, Gindly Rudolf, Dőry Gábor. A hivatali karrier következő lépcsőjére a főszolgabírói posztra azonban már nem juthattak el valamennyien. Esélytelenek voltak a tisztségre a Takács, Zbiskó és a velük azonos státuszban lévő családok. Vették az akadályt a paksi közbirtokosok, igy pl. Nedeczky Ferenc, Cseh Ignác, Daróczy János, más közbirtokosságok viszonylag jómódú, a megyei hierarchia középső fokán álló nemzetségek tagjai, többek között a györkönyi Kapuváry János, Moravcsik András, a tabódi Bene Ferenc, a szekszárdi id. Augusz Antal. E posztokat azonban túlnyomóan a legtekintélyesebb, illetve leggazdagabb családok tagjai birtokolták: Dőry Károly, Sándor, Gábor, Jeszenszky György, Sztankovánszky János, Vizsolyi János, Eduárd, Magyary-Kossa Sámuel, Perczel Imre, Mór, Gyula. Tovább szűkül a merítés köre az első- és másodalispánok kiválasztásánál. A Magyary-Kossa, Dőry, Jeszenszky státuszú családok mellett csak kivételképpen kerülhettek a megyei nemesség második vonalához tartozó, ám így is tekintélyes, konszolidált birtokosok e fontos posztokra - Csehfalvay Ferenc, Forster Benedek, ifj. Augusz Antal - melyek betöltésekor a családi háttér mellett fontos szerepe volt a személyes rátermettségnek is. "DR. BRAUN 1978. 174. 87
