Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Tolna vármegye nemzetiségi politikája a reformkorban
Tolna vármegye nemzetiségi politikája a reformkorban A soknemzetiségű, többségében nem magyar ajkú Magyarország politikai közvéleménye a 18.-19. század fordulóján döbbent rá a helyzetből fakadó veszélyekre. A Habsburg birodalmon belüli önállóság csak úgy látszott kivívhatónak - megvédhetőnek, ha az ország lakossága rendi, nemzeti, felekezeti különbség nélkül sorakozik fel a fokozatosan megfogalmazódó nemzeti célok mögé. E feladatok határozták meg a 19. század első felében a magyar nemességnek a nacionalizmusban és liberalizmusban testet öltő politikáját. Az ország minden lakóját - nyelvétől függetlenül - a magyar nemzet részének tekintő politikai fikciót a hivatalos latin nyelv magyarra cserélésével, valamint az ország nemzetiségi lakosságának elmagyarosításával kívánták valósággá változtatni. Mivel a társadalmi átalakulás kérdésében erősen megosztott nemesség a „nemzetiesítés ” ügyében alapvetően egyetértett, a reformkori országgyűlések törvényhozása a magyar államnyelvvé nyilvánításában lényegében még az 1848-as forradalom előtt célhoz ért, s egyúttal megteremtette a nemzetiségek asszimilátásának jogi feltételeit is. Az eredmények több szakaszban, a birodalom egységét féltő abszolutizmus és a magukat létükben fenyegetettek érző nemzetiségiek elleni harcban születtek. A nemzeti nyelv ügyéért folytatott küzdelemben döntő szerep jutott a vármegyének. Éberen őrködtek a már meghozott törvények megtartásán, újabb kezdeményezésekkel ostromolták a kormányszékeket és magát az uralkodót. A többi megyéhez intézett körlevelekkel alakítottak ki egységes állásfoglalást, szereztek támogatást az egyes javaslatok számára. Azokban a kérdésekben, amelyekben az országgyűlések még nem hoztak eredményt, saját hatáskörben intézkedtek - nemegyszer az érvényes törvényekbe ütköző módon. A megyei kampányoknak egy-egy országgyűlési törvény adott lendületet, így például 1806-ban, 1830-36, 1840-43 között. A magyar nyelvért folytatott jogos küzdelembe a nemzetiségek érzékenységét és érdekeit súlyosan sértő elemek keveredtek, amelyek végső fokon a kitűzött cél ellen hatottak.1 Tolna megye a reformkorban az élenjáró megyék közé tartozott, s ezzel összefüggésben a nemzeti kérdésben is radikálisabb volt az álláspontja. 1807-ben - a többi megyéhez hasonlóan - áttért a magyar nyelv használatára. 1809-ben gr. Apponyi Antal főispán már magyarul nyitotta meg a megyegyűlést.2 1825-től kezdve valamennyi országgyűlési követ utasításában szerepelt a magyar nyelv kérdése. „ Azon legyenek, hogy a magyar 1 A nemzeti, nemzetiségi kérdés 19. század első felére vonatkozó történetéhez: MÉRE1 1980. VARGA 1982. ARATÓ 1983. ARATÓ 1960. SZEGFŰ 1926. 2 BRAUN 1978. 126. 37
